Tóth Gabit sokkolta a kislánya: Csak apát szeretem

Tóth Gabi arról vall, hogy 3 éves kislánya mostanra az ő minitükre lett.

2022. november 29., 07:37

Szerző:

Tóth Gabi a kislányáról írt hosszú és érdekes bejegyzést a Család.hu című oldalon vezetett blogjában. A téma ezúttal az, hogy a kislánya egyre inkább hasonlít rá, ami nem is olyan meglepő, hiszen szinte folyton együtt vannak, de annyira, hogy az énekesnő zuhanyozni sem tud egyedül.

Tóth Gabi így ír kislányáról:

„nyilván amikor klipforgatás van vagy showműsor, akkor muszáj elválnunk pár órára, de most olyan szimbiózisban élünk, hogy nincsenek rá szavak. Ez persze csodálatos, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincsenek kényelmetlen percek. Ilyen például a zuhanyzás. Mármint én próbálnék néhány privát percet eltölteni, de Hannikámat ez egyáltalán nem érdekli. Ő nemes egyszerűséggel rám rúgja az ajtót, leül a zuhanyfülkével szemben a földre, és játszik a tusfürdőkkel. A játék egy ponton aztán eljut oda, hogy az összeset rám önti. Bevallom őszintén, néha igényelném, hogy egyedül legyek a gondolataimmal, de egyre inkább rá kell ébrednem, hogy a következő 5-10 évben erre nem sűrűn lesz lehetőségem.”

A fentiekből az következik, hogy vagy Tóth Gabi úgy számol, hogy kislányával még akkor is 0-24-ben együtt lesznek, amikor Hannaróza 13 éves lesz, vagy esetleg a férjével több gyereket terveznek.

Mindenesetre már közeleg Hannaróza 3. születésnapja, és mostanra a kislány édesanyja rengeteg szokását, illetve szava járását átvette. Erről Tóth Gabi így ír:

„mostanra nőtt meg a szája az én drága lányomnak és egyre inkább válik az én tökéletes mini tükrömmé. Izgalmas dolog és egyben néha félelmetes is viszontlátni a saját gesztusaimat az én kis minidiktátorom mozdulatain. Az egyik legviccesebb, amikor rászólok, hogy álljon fel a földről, mert hideg a kő, ő meg elkezdi forgatni a szemeit, és nagy sóhajtozások közepette, flegmán odaveti, hogy »jaaj neee mááár«.”

Ha valamiért anyukája leszidja a kislányt, akkor pedig a következő jelenet zajlik le:

„tüntetően odamegy az apukájához, előveszi a szokásos sóhajtozását, a szeme sarkából figyeli, hogy nézem-e, és ha nem nézem, akkor rám szól, hogy »nézd, anya«, ad egy teátrális puszit az apjának, és még hozzáteszi, hogy »csak apát szeretem«... Az első ilyen alkalommal nyilván olyan érzés volt, mintha kést döftek volna a szívembe, a másodikra is, aztán szerencsére rájöttem, hogy ez a kisasszony Oscar-díjas előadásának a része, és nem szabad komolyan vennem, mert akkor belepusztulok.”

Tóth Gabi ezen kívül lánya közelgő születésnapjáról annyit árul el, hogy Peppa malacos tortát rendeltek az eseményre.

(Kiemelt kép: Tóth Gabi Instagramja)