Tóth Dávid túl őszinte: beszélgetés közben hagyták faképnél A Nagy Őt

Tekintse meg a videót, amelyben Tóth Dávid olyan őszinte, hogy Fanni úgy érzi, mintha pofon vágták volna!

2021. december 14., 08:21

Szerző:

Volt már ebben a szezonban egy versenyzőnő, aki elköszönés nélkül viharzott ki A Nagy Ő című műsorból. A TV2 párkapcsolati realityjében idén Tóth Dávid kajakozó kegyeiért küzdenek a játékosok, és a legutóbbi adásban egy ponton újra faképnél hagyás tényállása forgott fenn. Ezúttal Fanni volt az, aki éppen A Nagy Ő-vel beszélgetett, és közben egyszer csak fogta, felállt és távozott.

Fanni az alábbi videóban bevallja, hogy szívesen együtt aludna Tóth Dáviddal, aki erre bevallja, hogy ő ebben még nem biztos. Fanni erre feltesz egy kérdést arra vonatkozóan, hogy a kajakozó miért a frissen érkezett Laurának adta a rózsát az erre szolgáló ceremónián. Valamivel később arra kérdez rá, hogy Laura nála közelebb áll-e hozzá, de előre hozzáteszi, hogy ha Tóth Dávid rosszat válaszol, akkor azonnal feláll és elmegy. Tóth Dávid erre elmeséli, hogy milyen jól sikerült a randi Győrben Laurával, amire Fanni feláll és elmegy.

„Bár azt mondtam Dávidnak, hogy nyugodtan mondja el, mit érez Laura iránt, nem gondoltam volna, hogy megteszi. Ezek szerint nem igazán ismeri a nőket, mert nekem ez olyan volt, mintha kaptam volna tőle egy pofont”

– mondja Fanni a jelenettel kapcsolatban.

Alább lehet visszanézni a jelenetet a műsorból, amelyben szerepelni Tóth Dávid barátai szerint ciki.

(Kiemelt kép: TV2/A Nagy Ő)