Tomán Szabináék templomi esküvőjén feketében voltak a koszorúslányok: videón, hogy miért

A videóban Tomán Szabina azt is elárulja, milyen meghökkentő módon választotta ki a dátumot.

2023. június 22., 09:51

Szerző:

Kissé ezoterikus napunk van, ugyanis amíg Tóth Andi a horoszkóp alapján szólogat be éppen mindenkinek, addig Tomán Szabina kifejti, hogy a számmisztika alapján szervezte meg a templomi esküvőjét.

„A dátumválasztás rám lett bízva, ugyanis egy kicsit a szám őrületében vagyok. Én a páratlan számokban hiszek, és ez mindig jól szokott sikerülni”

– mondja Tomán Szabina az alábbi videóban, amit az RTL, illetve a Fókusz című műsor készített. Így aztán Tomán Szabina és Szini Béla esküvője 2023.05.27-én volt.

Az üzletember-influenszer anyuka elárulja, hogy 5 kilót fogyott a 126 fős esküvőjére, amin a két lánya is részt vett. Róluk a következőket meséli:

„nagyon nagy a korkülönbség közöttük, és míg a pici nagyon szeretett volna koszorúslány lenni, addig a nagy most pont azt az időszakát éli, amikor nem nagyon szeretne emberek előtt, inkább a fekete szín, inkább az alternatív stílus. De megtaláltuk, hisz a koszorúslányaink nagy része feketében volt, és így a nagylányom is magáénak érezte a koszorúslány-ruháját”

– meséli Árpa Attila exe a második házasságáról. A fenti már csak azért is meglepő, mert a lagzikon a hagyományok szerint nem szokás feketébe öltözni, hiszen (nálunk) ez a gyász színe, mint ahogy fehéret is csak a menyasszony viselhet.

A teljes videót alább lehet megtekinteni, ebből kiderül többek között az is, hogy Tomán Szabináék hamarosan Görögországba utaznak nászútra.

(Kiemelt kép: RTL/Fókusz)