Több, mint 30 kilót fogyott a Família Kft. színésze – íme, hogyan

Spáh Dávid a Família Kft. egyik ikreként lett ismert. Elképesztő fogyása mögött egy érdekes és fontos történet van.

2022. július 19., 09:40

Szerző:

Spáh Dávid 10 éves korától kezdve szerepelt ikertestvérével a Família Kft. című vígjátékban, és most Palik László videósorozatában tűnt fel, ahol többek között arról beszélt, hogy évekig mindig egyre inkább hízott, és ez mindennél jobban bántotta. Zavarta az is, hogy megjegyzéseket tettek rá mások, hogy megemberesedett

„én nem azért voltam kövér, mert kimondottan gyenge voltam. Az is voltam, de a kövérségemnek ennek nem volt köze, mert az derült ki, ha elmentem volna 10 évvel korábban orvoshoz, akkor megmondta volna, hogy egy ilyen inzulinrezisztencia nevű dolog van, ami egyre inkább egy népbetegség. Szeretem mindenhol felhívni rá a figyelmet, hogy az emberek menjek el.”

Spáh Dávid 40 éves volt, amikor megkapta a diagnózist, és ekkor döntötte el, hogy végre utánajár ennek a dolognak, és így is lett, sikerült lefogynia.

Spáh Dávid egyébként rendezőként dolgozik, reklámokat és sorozatokat készít általában, de dokumentumfilmeket is készített már. 9 évig ikertestvérével, Károllyal teljesen külön dolgoztak, de 2016 óta már újra együtt alkotnak. Íme a teljes videó.

A Família Kft. szereplői ma

Xantus Barbarát meg kellett műteni

Esztergályos Cecília a betegségéről vallott: Mély depresszió tört rám

Csonka András búcsúzik a LifeTv-től: Utálom ezt a posztot

(Kiemelt kép: YouTube/Palikék Világa)