Horváth Gréta megdöbbentő fotókat posztolt a fogyásáról: Kaptam felkérést molettruha-kampányra is

Horváth Gréta azt is elárulta, mikor jött el számára a lelki mélypont.

2022. június 26., 14:13

Szerző:

Horváth Gréta korábban többször is vallott már inzulinrezisztenciájáról és fogyásáról, de ilyen beszédes képeket, mint az alábbiak, még sosem publikált az Instagramon. A TV2 realityszereplőjeként is ismert influencer ugyanazt az egyberészest viseli a két képen, de különbség nem is lehetne nagyobb.

Horváth Gréta rengeteget ír a fenti képekhez, íme az átalakulással kapcsolatos gondolatai:

„A gimnáziumi évek alatt volt problémám az evéssel. Vagy sokat ettem, vagy egyáltalán nem ettem. Volt időszak az utolsó végzős évemben, amikor a hajam hullani kezdett és a menstruációm is abba maradt. Fejlődő szervezetem nem szerette a folyamatos kínzást és megvonást. Biztos vagyok benne, hogy a mostani IR-em annak is köszönhető.
A bal oldali képen egy boldogtalan, önmagát kereső nő képe van. Mindig tudtam, mit kell tennem, mindig voltak az életemben a, b, c tervek. Tervekkel élek, hogy haladni tudjak és feljebb juthassak a fejlődésem útján. Most a lelki ÉS fizikai síkra egyaránt gondolok. A jobb oldali képen egy olyan nő van, aki boldog, akit megbecsülnek otthon, aki szeretnek! Egy olyan nő, aki mindig hinni tudott a megoldásban és a bajból kivezető útban. Mindig van egy mondat amit magamban mondok, ha erőre van szükségem. Nagyképűnek fog tűnni, de nekem segít: »Horváth Grétával ne baszakodjon senki!«
Rengeteg bántást kaptam a testemre. Arra vonatkozóan, miért híztam meg, mi lett velem. Sőt, újságírók is hívtak tavaly ősszel, hogy »te jó ég, mi lett veled, terhes vagy?« Kaptam felkérést molettruha-kampányra is. Felfoghatatlan volt számomra, hogy én, aki mindig is figyelt arra, mit eszik, hogyan jutott el erre a szintre. Tavaly ősszel sok szempontból is eljött a lelki mélypont, nem beszéltem róla nektek, sem a környezetemnek. Nem szeretném ezt boncolgatni, nincs értelme. Megtaláltam a megoldást a saját boldogságomra és egészségemre. Az élet pedig nagyon kegyes volt hozzám, és januárban elég erősen hozzá is segített minden fronton. Az egész eddigi életem megváltozott. Szó szerint fenekestül felfordult! Egész életemben figyelnem kell magamra, de ezt áldásnak fogom fel. Térképet kaptam magamhoz!
Ez a poszt nem azért születik mert »de jó magam mutogatni« – nem érdekel ez a része. Ez a posztom azért születik, hogy ne törődj bele abba, ami neked nem jó. Ne hagyd, hogy mások úgy bánjanak veled, amit nem érdemelsz meg. Ne hagyd, hogy idegenek szavai hatással legyenek rád. Szeretnélek megkérni téged, ha bármi problémád van akár lelkileg akár fizikailag, akkor keress fel szakembert. Az egészséged az első! Semmi nem ciki!”

– írja Horváth Gréta. A posztra pár óra alatt is jópár reakció érkezett, Csuti például kommentben tapsolta meg Horváth Grétát a fenti vallomását.

Horváth Grétával kapcsolatban írtuk azt is, hogy...

Horváth Gréta elárulta, miért nem szokta megmutatni a hasát

Horváth Gréta dühében milliós kárt okozott, amikor férje bejelentette, hogy elhagyja – íme, mivel

Horváth Gréta az orrműtét mellett döntött és elejtett egy sejtelmes mondatot

(Kiemelt kép: Horváth Gréta Instagramja)