Eldőlt Sinéad O'Connor 600 milliós hagyatékának a sorsa, kiderült az énekesnő végakarata
Tegnap volt másfél éve, hogy elhunyt Sinéad O'Connor, most érkeztek fontos hírek a hagyatéki eljárással kapcsolatban.
Sinéad O'Connor 2023. július 26-án hunyt el, tragikusan fiatalon, 56 éves korában. A hagyatéki eljárás azóta is folyik, és a procedúra fontos dokumentumairól most ír először a The Sun című lap.
Ez volt Sinéad O'Connor végakarata
Sinéad O'Connor a '90-es évek első felének egyik legsikeresebb énekesnője volt, a Nothing Compares 2 U című szám azóta is klasszikusnak számít az ő előadásában. Az ezredforduló után a nagyobb kasszasikerek már elkerülték őt, de ezzel együtt is Sinéad O'Connor vagyona 1,7 millió font volt az énekesnő halálakor másfél évvel ezelőtt. A vagyont terhelték jelentős tartozások azonban, de ezen költségek, illetve a jogi kiadások és a temetés költségeinek levonása után is 1,4 millió fontos vagyon maradt Sinéad O'Connor után – ez körülbelül 677 millió forintnak felel meg a mai árfolyamon.
Sinéad O'Connornak négy férfitól négy gyermeke született, közülük Jake Reynolds a legidősebb, ő most 37 éves, az ő édesapja John Reynolds zenész, aki az énekesnő első férje volt. Sinéad O'Connor egyetlen lányának, a most 29 éves Roisin Watersnek az édesapja John Waters szélsőjobboldali újságíró. A tragikus sorsú Shane Lunny édesapja Dónal Lunny zenész volt – a fiatalember 17 évesen, öngyilkosságban halt meg 2022-ben. Sinéad O'Connor negyedik gyermeke Yeshua Bonadio, ő most 18 éves, az ő édesapja Frank Bonadio.
Sinéad O'Connor élete utolsó éveiben áttért az iszlám vallásra, de a végrendeletét még ez előtt írta meg: azt kérte, hogy papi ruhában temessék el egy zsidó bibliával és Theology című albumával. Úgy rendelkezett, hogy az azóta elhunyt Shane kapja meg vallásos tárgyait, legfiatalabb gyermekére, Yeshuára pedig a gitárgyűjteményét hagyta. Az albumai kiadásából keletkező bevételt pedig négy gyermeke között osztotta szét, ez Shane tragikus halála miatt most már csak három gyermekre vonatkozik:
„Úgy rendelkezem, hogy halálom után bármelyik 18. életévét betöltött gyermekem belátása szerint, az albumaimat kiadják annak érdekében, hogy megszedjék magukat belőle, amennyire csak lehet.”
A hagyaték kezelőjének az első férjét, Jake Reynoldsot jelölte meg, akivel több, mint 20 éve el voltak már válva a végrendelet 2013-as aláírása idején.
Sinéad O'Connor halála okaként krónikus obstruktív tüdőbetegséget és asztmát jelölték meg, amely alacsony fokú alsó légúti fertőzéssel együtt okozta a tragédiát.
(Kiemelt kép: Sinéad O'Connor Instagramja)