Sáfrány Emese elmondta, hogyan fog mesélni a kisfiának a múltjáról

Sáfrány Emese tudja, hogy nem óvhatja meg a kisfiát teljes mértékben.

2023. március 14., 08:26

Szerző:

Sáfrány Emese a legnagyobb szeretetben neveli a kisfiát. A légtornásznak azonban gyakran tesznek fel rosszindulatú kérdéseket a rosszakarói a közösségi médiában, ugyanis arra kíváncsiak, hogy az édesanya, hogyan fog beszámolni a gyermekének a felnőttfilmes múltjáról.

Most Sáfrány Emese tiszta vizet öntött a pohárba:

„Először és utoljára szeretnék erről a témáról beszélni … Gyakran megkérdezik tőlem, mit fog szólni a fiam ahhoz, hogy az anyukája mivel is foglalkozott régen… Először is onnan kezdeném; hogy attól, ami már megtörtént, nem tudom teljes mértékben megóvni, de attól, ami történhet, mindenképpen szeretném. Itt nem az a kérdés számomra, hogy ő mit fog szólni hozzá… Sokkal inkább az, hogy miként tudom majd megtanítani neki, hogyan reagáljon arra, ha bántják vele, és ha az emberek rosszindulatával találkozik. Ő pontosan tudni fogja, hiszen elmesélem majd neki, miért jutottam el oda, és azt fogja látni benne, hogy hogyan álltam fel belőle és mertem új ember lenni. Amellett, hogy erre tudatosan készülök, szeretnék hinni abban, hogy az EMBEREK megtanulnak a saját hibáikkal foglalkozni, mások felé szeretettel és nem gonoszsággal fordulni”

- írta Sáfrány Emese a közösségi oldalán.

Én biztos, hogy nem magyarázkodnék a helyedben. Aki bántani akar benneteket, az úgyis fog találni rá okot. Rengeteg olyan szakma van, ami nem az erkölcsösségéről híres. Nem igazán tudom, hogy miért ezt a témát feszegetik állandóan. A kisfiad boldog lehet, hogy ilyen szép és kedves anyukája van

- írta egy kommentelő.

Sajnálom, hogy emberek ennyire rosszindulatúak és unatkoznak, hogy még mindig a múltadban vájkálnak…

- szólt hozzá valaki más. 

(Kiemelt kép: Sáfrány Emese Instagramja)