Rúzsa Magdi felsorolta, hányan segítenek neki az ikrekkel

Rúzsa Magdi kisbabái február elsején születtek, az énekesnő azt mondja, ezt egyedül nem lehetne csinálni.

2022. április 19., 11:06

Szerző:

Rúzsa Magdi a hétvégén arról mutatott képet, hogy hármas ikreit már a templomba is elvitte, most pedig a TV2 reggeli műsorában, a Mokkában beszélt arról, milyen az élete a babákkal. Természetesen egyedül nem tudja ellátni a három gyereket, így többen is segítenek neki a családból.

„Nagyon kemény. Ez nem az az állapot, amit egyedül lehet csinálni, úgyhogy nálunk a teljes család be kellett, hogy szerveződjön, és ezt most tiszta komolyan mondom. Az unokahúgom itt van nálunk állandóan, egyik nap az egyik nagymama főz, a másik nap a másik nagymama, és mindig itt van mellettünk valaki, mert három kézre szükség van. Szóval ez a része nagyon nem egyszerű”

– mondja Rúzsa Magdi, hozzátéve, hogy a nehézségekkel együtt a legfontosabb mégiscsak az, hogy mindhárom baba egészséges. A fentiek mellett természetesen az énekesnő férje is kiveszi a részét a gyermekek gondozásából:

„most nagyon hálás az is, hogy a férjemmel teljesen fordítva dolgozunk és szinte fordított a bioritmusunk is. Általában ő viszi az éjszakákat és a hétvégéket tudja majd vinni nyáron, én meg a nappalokat és inkább a hétköznapokat.”

Rúzsa Magdi emellett dolgozik is, ahogy ideje engedi. Ma új videóklipje jelenik meg Papírsárkány címmel, július elsején pedig a Budapest Parkban fog koncertet adni, a fellépésre már most készül.

Apukák és kisbabák

Fotó: így öleli át újszülött kislányát Rácz Jenő

Félrediagnosztizálták Young G Béci kislányát: még mindig kórházban van

Berki Mazsi elárulta: nem lett jó vége, amikor Berki Krisztiánt először magára hagyta a kisbabával

(Kiemelt kép: Rúzsa Magdi Instagramja)