Révész Sándor még küzd a betegséggel, elképesztő, melyik cég reklámjában tűnik fel

Révész Sándor énekel az új reklámban.

2022. november 25., 07:44

Szerző:

Idén tavasszal-nyáron aggasztó hírek érkezek Révész Sándorról: sztrókot kapott, és újra kellett tanulnia a járást. A Generál és a Piramis együttesekből ismert énekes most már azonban jobban van, újra énekel, és egy reklámban is szerepet vállalt, írja a Blikk című lap.

„Az élet talán leghosszabb és legnehezebb türelemjátékának vagyok a részese. De örömmel mondhatom, jól állok ebben a játékban. Sportnyelven szólva fej fej mellett haladunk a betegséggel. Legyőzöm, túl leszek rajta, ez nem is kérdés. A gyógyulásomban fontos állomás volt ez az együttműködés, óriási örömmel éltem meg, hogy újra stúdióban lehettem és dolgozhattam”

– többek között ezt nyilatkozta Révész Sándor, és természetesen kiderül az is, hogy mi az az együttműködés, amire utal.

A 69 éves énekes a Vodafone új reklámjában énekli a Piramis együttes Ajándék című dalát.

A projekt érdekessége, hogy a Vodafone jelenleg állami felvásárlás alatt áll, azaz a cég a tervek szerint hamarosan állami tulajdonba fog kerülni.

(Kiemelt kép: Zsigmond László D – dfp.hu)