Durvul a cenzúrabotrány – Pottyondy Edina beszólásokkal teli nyílt levelet írt Pilisvörösvár polgármesterének: Sunyi és gyáva
Pilisvörösvár polgármestere nem engedte, hogy Pottyondy Edina fellépjen a településen, egyre dagad a botrány.
Még a múlt hét pénteken jelezte Pottyondy Edina, hogy kitüntetésnek veszi, hogy az „állampárt” nem engedte, hogy fellépjen Pilisvörösváron a Művészetek Házában. Az azóta eltelt hat napban tovább dagadt a botrány, és csütörtök délelőttre odáig jutottunk, hogy a humoristanő nyílt levelet címzett a közösségi médiában dr. Fetter Ádámhoz, aki független polgármesterként vezeti Pilisvörösvárt, de Pottyondy Edina szerint „ezer szállal kötődik a Fideszhez”. Ez volt az első poszt, ahonnan kiindult a sztori, ebben mondja el Pottyondy Edina, hogy:
„Ezúttal Pilisvörösváron derült ki, hogy a stand-up fellépésemre még sincs, és nem is lesz időpont az állami, így az én és a pilisvörösvári érdeklődők adójából is finanszírozott művelődési intézményben. Azért írom, hogy még sincs, mert először volt, a szervezők az adatokat is elkérték a szerződéshez, majd tegnap jelezték, hogy bocs, mégsem mehetek. Arra a kérdésre, hogy tán föntről leszóltak, körülbelül az volt a válasz, hogy ezt nem tudnák tagadni.”
Pottyondy Edina nem léphet fel Pilisvörösváron
A döntést később dr. Fetter Ádám azzal indokolta, hogy nem engedi, hogy politikai műsor legyen a település művelődési házában, ami utalás arra, hogy Pottyondy Edina a megnyilvánulásaiban, illetve heti videóiban rendszerint mennyire élesen és következetesen kritizálja a kormányt. Ezzel kapcsolatban a humoristanő a következőket írja:
„Nagyon sok pilisvörösvári jelezte felém felháborodását, döbbenetét és szolidaritását azok után, hogy a helyi kultúrházban nem engedik színpadra a Démonok és hormonok című stand-up előadásomat. A helyi kiskirály, a Fideszhez ezer szálon köthető Fetter Ádám polgármester saját bevallása szerint is nyomás alá helyezte az intézmény vezetését, bár azt tagadja, hogy konkrét utasítást adott volna az esemény lemondására.
Mindenesetre érdemes meghallgatni, hogy beszél a pilisvörösvári képviselőkkel, amikor azok számonkérik a cenzúrát, illetve az anyagi veszteséget, amit az önkormányzati intézménynek – aminek bérleti díjat fizettem volna – a döntés okozott.
A testületi ülés hivatalosan kikért hanganyaga ezen a linken található.
Egészen döbbenetes, hogy ez az indulatkezelési problémákkal, súlyos szereptévesztéssel és önérzetes butasággal küszködő ember polgármester lehet, és egy város működésért felel. Néhány kijelentésére mindenesetre válaszolnék, bár azt mondják, hogy galambbal sakkozni nem érdemes.”
Pottyondy Edina nyílt levele Pilisvörösvár polgármesteréhez
Ez pedig Pottyondy Edina nyílt levele Dr. Fetter Ádámhoz, ezt szintén az alábbi Instagram-poszt tartalmazza:
„Kedves Fetter Úr!
A képviselő testület ülésén azt mondta, hogy azért nincs helyem a Művészetek Házában, mert Ön nem akar politikai cirkuszt.
Tisztázzuk. Ha a cenzúra előtt utánakérdez, gyorsan kideríthette volna, hogy az előadásom 90%-ban nem politika. Döntően személyes megélések pszichoterápiáról, endometriózisról, párkapcsolati nehézségekről. Másrészt, ha teljes egészében politikai tartalmú lenne az előadás, akkor is elfogadhatatlan lenne, hogy egy helyi polgármester (aki tudomásom szerint maga is kampányolt a Művészetek Házában) vagy bárki más korlátozza egy felnőtt magyar állampolgár szólás- és véleményszabadságát, polgármesterként pedig végképp nem tehetné meg, hogy az Ön által képviselt pilisvörösváriakat elzárja az Önnek nem tetsző politikai véleményektől.
Ön megteheti, hogy nem vesz jegyet az előadásomra, megteheti, hogy fikázó kommenteket ír rólam, megteheti, hogy a testére tetováltatja, hogy Pottyantós hüje. Amit viszont nem tehet meg, hogy a közhatalommal visszaélve nyomást gyakorol egy intézményvezetőre. Aztán meg sunyin és gyáván kihátrál a felelősség alól.
Remélem, hogy legközelebb el fogják Önt zavarni a székéből. Pilisvörösvár olyan polgármestert érdemel, aki legalább annyira tiszteli az ott élő embereket, hogy rájuk bízza, mivel és hogyan szórakoznak péntek este.
Mély megvetéssel:
Pottyondy Edina
komédiás és bohóc”
Mindehhez Pottyondy Edina dr. Fetter Ádám fotóját posztolta.
Dr. Fetter Ádám a fentieken említetteken kívül a közösségi médiában cikkünk megjelenéséig nem reagált.
(Kiemelt kép: Pottyondy Edina Instagramja)