Hoppá: a szakítás ellenére együtt nyaralt húsvétkor Peller Anna és Lukács Miklós

Peller Anna és Lukács Miklós jóban maradtak. 

2023. április 12., 07:42

Szerző:

Peller Anna és Lukács Miklós néhány héttel ezelőtt jelentették be, hogy a válás mellett döntöttek. A színésznő és a férje elmondták, hogy a szakítás ellenére jóban vannak, a kislányukat pedig továbbra is közösen fogják nevelni szeretetben. Nos, nagyon úgy tűnik, hogy ezt az ígéretüket tényleg sikerül betartaniuk. 

Kiderült, hogy Peller Annát és Lukács Miklóst meglátogatták a színésznő szülei, és ugyanolyan harmóniában ünnepelték, mint korábban, amikor még egy párt alkottak. A Blikknek Lukács Miklós elmondta, hogyan telt az ünnep. 

„Családi körben, együtt húsvétoltunk, ahogy ez nálunk mindig is szokás volt. Minden csodálatos volt, semmi nem változott. Mint minden évben, most is meglocsoltam a csajokat, finomakat főztünk és ajándékokat is kapott Annabella”

- nyilatkozta a lapnak Peller Anna férje.

Kiderült, hogy a hosszú hétvégén még egy vidéki wellnessházba is ellátogattak a barátaik társaságában, ahol szintén nagyon jól érezték magukat. Az egykori pár Győrújbaráton pihent és kirándult. Sajnos a színésznőnek a munka miatt egy nappal hamarabb haza kellett jönnie, de Lukács Miklós és a lányuk, Annabella kicsit tovább maradtak, ezért ellátogattak az állatkertbe.

(Kiemelt kép: Peller Anna Instagramja)