Döbbenet: Osváth Zsoltot megalázták, és széttörték a mozgóbisztróját a Strand Fesztiválon

Osváth Zsolt elképesztő dolgokat élt át a Strand fesztiválon.

2022. augusztus 20., 11:02

Szerző:

Osváth Zsolt dolgozni indult a Balatonhoz, de szörnyű vége lett. 

A youtuber a Sziget után a Strand Fesztiválra ment az éttermének a foodtruckjával, de megérkezett és nem sokkal később már használhatatlan állapotban volt a kocsi. 

„Idejöttünk, megcsináltuk, rengeteget készültünk, majd mire tegnap leérkeztünk, addigra (a fesztivál szerint önhatalmúlag) egy másik vendéglátóegység áttolta egy bokorba a mi foodtruckkunkat, és beállt a helyünkre, a mi dekorációnk elé. Amikor azt mondtuk, oké, ez így nekünk nem felel meg, nem erről szólt a megállapodás, hiszen az installációnkat nem tudjuk kitenni egy bokor és egy wc közé, akkor a fesztivál úgy próbált maradásra bírni, hogy jönnek a dolgozói és megpróbálnak segíteni, mondván, akkor áttolnak minket egy „jobb” helyre. Ez olyan jól sikerült, hogy kitört a foodtruckunk mankókerek”

– kezdte a Blikknek.

Ezután a fesztivál szervezői egy idegen helyre tolták a kocsit, kérésük ellenére pedig se áram, se víz nem volt, így szinte minden étel megromlott. A szakszerűtlen mozgatás miatt bedőlt az autó, ezért nem tudtak dolgozni sem. Osváth hozzátette: több millió forintot költöttek arra, hogy ott lehessenek a fesztiválon: azért is fizetniük kellett, hogy kitelepüljenek, plusz a bevétel harmada is a fesztivált illetné.

A Blikk szerint a fesztivál igazgatósága másnap 13:00 óráig adott időt a sérült utánfutó elszállítására, és ígéretet tettek arra, hogy beszélgetést folytatnak a kártérítésről és segítségről. Ennek ellenére a kocsi elszállítását is egyedül, a saját költségükre kellett megoldani, kárenyhítésként pedig egy nevetséges összeget ajánlottak fel, ráadásul azzal a feltétellel, hogy a sajtónak nem beszélhetnek az esetről, de Osváth ezt visszautasította. A youtuber úgy döntött, jogi úton folytatják a vitát, és azt ígérte, minden vendéglátósért küzdeni fog a perben, mert szerinte sokan vannak hasonló helyzetben, csak nekik nincs annyi követőjük és könnyebben el lehet őket nyomni. 

 A történek igen csak megviselték Osváthot, állítása szerint nagyon kiszolgáltatottnak és megalázottnak érezte magát, ezért az elmúlt napokban alig aludt és pánikrohamai is voltak. 

„Nem vettek komolyan minket, pedig sokat dolgoztunk azért, hogy itt lehessünk”

 mondta.

Az eset miatt a Blikk megkereste a Strand Fesztivált is, akik nem nyilatkoztak az ügyben. 

Még több Osváth Zsolttal kapcsolatos cikk

Korábban sz*r embernek tartotta Berki Krisztiánt Osváth Zsolt: most a halála miatt szólalt meg

Durvul a viszály a két legismertebb celebyoutuber, Osváth Zsolt és Lakatos Levente között

Tóth Gabi őszinte interjút adott, másnap letiltatta az egészet

(Kiemelt kép: Osváth Zsolt Instagramja)