Tóth Gabi őszinte interjút adott, másnap letiltatta az egészet

Meggondolta magát.

2021. augusztus 31., 09:51

Szerző:

Úgy tűnik, Tóth Gabi hiába tesz meg mindent, hogy ne róla beszéljenek, pont az ellenkezőjét éri el. A közvélemény először azon hördült fel, hogy az énekesnő lett az idei Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nagykövete, majd kiderült, ő lép fel Ferenc pápa miséje előtt.

A sok kritikát Tóth Gabi azonban nem hagyta szó nélkül, többször is igyekezett elmagyarázni, hogyan látja a kialakult helyzetet, de láthatóan ez mind olaj volt a tűzre, ahogyan az is, hogy elkezdte törölni az ellene irányuló kommenteket és embereket. Sőt, Kajdi Csabát és Lakatos Márkot le is tiltotta, miután ők is bírálták az énekesnő stílusváltását.

A botrány után Osváth Zsolt is készített Tóth Gabival egy őszinte interjút, amiben arról mesélt, hogyan éli meg az őt ért gyűlölethullámot, illetve elmagyarázta azt is, miért tiltotta le Kajdi Csabát. A youtuber legfrissebb videójából azonban kiderül, hogy ezt a beszélgetést sosem hallhatják a netezők, mivel az énekesnő másnapra meggondolta magát, és nem engedélyezte a közlését.

Osváth Zsolt mindezek ellenére úgy döntött, a videóban saját szavaival összefoglalja a beszélgetést, mivel úgy érzi, tartozik ennyivel követőinek.

„Értem ezt a döntést, elfogadni viszont nem tudom. A cenzúrának semmilyen, a legkisebb mértékét sem tudom elfogadni, pláne, hogy ebben a beszélgetésben nem hangoztak el olyan dolgok, melyeket a sajtó kiragadva a Gabi ellen fel tudna használni, sokkal visszásabbnak tartom azt, hogy mi most erről úgy beszélünk, hogy Gabi szavait csak közvetíthetem”

– magyarázza videójában.

A youtuber elmondta, hogy Tóth Gabi azt szeretné, ha végre az emberek elfelejtenék ezt az ügyet, és nem bántanák többet, ezért nem járul hozzá az adás megjelenéséhez. Majd célzott arra, hogy az énekesnőnek nem saját ötlete volt, hogy végül visszatáncoljon az interjútól.

A későbbiekben Osváth Zsolt elmesélte, hogy Tóth Gabi szerint az a probléma, hogy az emberek a húszéves kori önmagához hasonlítják a mostani énjét, úgy hogy ő mára egy anyuka, felnőtt nő, és feleség. Kiderült, később arra is kitrétek az interjúban, miért tiltotta le Kajdi Csaba Cylát és Lakatos Márkot, illetve sokan másokat, amire az énekesnő azt felelte, úgy érezte, uszítják a többieket ellene. A youtuber erre jogosan tette fel a kérdést, hogy fordítva is fortult már hasonló elő, például Curtis esetében, de Tóth Gabi szerint az teljesen más volt, mivel szerinte azzal nem ártott senkinek.

A teljes videót itt nézheti meg:

(Kiemelt kép: Tóth Gabi Facebook-oldala)