Több versenyző is kikészült a Nyerő Páros legutóbbi játéka miatt

Ön szerint is megalázó volt?

2021. október 27., 10:11

Szerző:

Kedden újabb kihívás várt a Nyerő Páros játékosaira, és ismételten a lányokon volt a sor, hogy bizonyítsanak. A férfiak előzetesen csak annyit tudtak, hogy valamiféle tehetségkutatóról van szó, így tették meg tétjeiket, átlagosan nem is keveset. A feladat azonban közel sem egy sima éneklés volt! A páros női tagjainak ugyanis fürdőruhában kellett egy dalt előadniuk minél szórakoztatóbban, miközben folyamatosan ömlött rájuk felülről a víz. És ha ez nem lenne önmagában elég, ezalatt párjaiknak kihívóan táncoló nőkről készült felvételeket vetítettek. Egy szerkezet figyelte, hogy az adott férfi hova néz, és ha a táncoslányokat bámulta, felesége/barátnője nyakába jeges víz zúdult.

Nem meglepő tehát, hogy sok női versenyző kínosan érezte magát a feladat miatt, hiszen egyikük sem énekes, nem is táncos, többen pedig egyáltalán nem szerettek volna fürdőruhára vetkőzni a kamerák előtt. És ezt a kellemetlen szituációt csak tetézte, hogy a férfiak a produkciók végén, akik egyébként végig rendkívül jól érezték magukat, még pontozták is a látottakat.

Végül Odett és Vivi zsebelték be a legtöbb pontot, és így az ő párosuk nyerte el a feltett tétet. Azonban többekben rossz élményként mardt meg a játék, L.L. Junior felesége, Kinga kapta a legkevesebb pontot, de nem ezért borult ki igazán, önmagában a tény zaklatta fel, hogy le kellett vetkőznie mások előtt. A rapper egyébként ezért bele is állt társaiba, véleménye szerint nekik járt volna a több pont, hiszen felesége láthatóan végig nagyon szenvedett.

Pataki Zita sem viselte jól a helyzetet, ennek hangot is adott a villában, illetve később a Blikknek is kifejtette véleményét.

„Fontos tisztázni, nem magammal, a testemmel vagy az önbizalmammal van problémám. Egyszerűen azt gondolom, egy bizonyos kor fölött nem elegáns bikiniben állni a kamera előtt, valamint híradósként sem a legbölcsebb lépés”

– árulta el az időjós, majd így folytatta:

„Van egy Rousseau-idézet, ami nagyon illik erre a helyzetre. Így szól: „Nem az a szabadság, hogy azt teheted, amit akarsz, hanem hogy nem kell megtenned, amit nem akarsz”. Eszembe jutott, hogy nemet mondjak a feladatra, de ez egy szórakoztató játék, és én játszani nagyon szeretek. De egyébként sem adom fel egykönnyen, amibe belevágok, azt végig is viszem. Ha a szívembe nézek, nekem kellett volna nemet mondanom, de a munka felülbírálta a személyiségemet. A férjemre, Atira sem tudok haragudni, mert bár megtehette volna, hogy feláll és azt mondja Balázsnak, az ő felesége márpedig nem fog bikiniben bohóckodni, nem tette meg. Láttam rajta, bántja, hogy nem tudja megvédeni a szerelmét, de úgy gondolta, erős nő vagyok, majd én eldöntöm, mit szeretnék. (...) Sérült az önazonosságom, mivel nem álltam ki magamért. Az, hogy nekem kamerák előtt kellett fürdőruhában énekelnem, a komfortzónámon kívüli dolog, egyáltalán nem vagyok ehhez hozzászokva. Ahogy vége lett, egyszerűen eltört a mécses, pedig egyáltalán nem teljesítettem rosszul a feladatban...”

Pataki Zita a többi lánynak is kifejtette véleményét, ám láthatóan Kinga és Vivi értették meg csak, Odett, Kulcsár Edina és Kárpáti Rebeka viszont nem tudtak azonosulni az érzéseivel.

„Míg Odettnek önbizalomhiánya volt, ám a feladat után pozitív érzésekkel távozott, addig én egy, a személyiségemtől távolálló feladat elvégzése után negatív érzéseket kaptam. Az önbizalmon lehet dolgozni, lehet fejleszteni, a zavarba ejtő szituáción viszont túl kell lenni. A lányok nem értették, mi a bajom. Értem én, hogy a modelleknek a testük a munkaeszközük, máshogy tekintenek magukra, és szerintem ez nem sértés, ők mégis magukra vették, így magyarázkodnom kellett emiatt

– mesélte Pataki Zita.

(Kiemelt kép: RTL Sajtóklub)