Nádas György elárulta, koplalás helyett mivel fogyott 25 kilót

Nádas György korábban az alkohol elhagyását említette, de van még más is.

2023. április 4., 07:59

Szerző:

Lassan egy éve már, hogy Nádas György arról beszélt, hogy kiiktatta az étrendjéből az alkoholt, és így 17 kilót fogyott. Nos, azóta 25 kiló mínusznál tart, de nemrég még azt mondta, sportolni nem szokott.

Nos, az nlc.hu cikke szerint ez már a múlté: barátjával, Gergely Róberttel közösen fogadalmat tettek, és azóta rendszeresen edzenek. A 60 éves humorista többek között a következőket meséli:

„Robival fogadalmat tettünk, hogy idén elkezdünk egy edzőteremben gimnasztikázni, ha úgy tetszik: gyúrni. Mostanra kifejezetten élvezem a testmozgást, de ez nem volt mindig így, sőt! Az utolsó csepp az volt, hogy mentem felfelé a lépcsőn, és reccsent egyet a bal térdem. Aztán már alig tudtam járni, úgy voltam vele, hogy le kell fogynom, és akkor könnyebb lesz minden.”

De a rendszeres mozgás mellett még egy dolog segít, hogy ne kelljen éhezni fogyókúrázás közben:

„rátaláltam egy mediterrán és trópusi gyógynövényekből készült kivonatra, aminek a segítségével koplalás nélkül sikerült leadnom mostanra már 25 kilót. A benne lévő vadon termő bogyó, amit a népgyógyászat bélseprűnek is nevez, az emésztés beindításával kezdte a szervezetem nagytakarítását, egy másik összetevő pedig az étvágyamat megfelezte.”

(Kiemelt kép: Kunos Attila – dfp.hu)