Megvolt az első igazi sztárbalhé a Survivorben: mindenki Nagy Alexet támadta
Szerintük a színésznő a leggyengébb versenyző.
Már napok óta nőtt a feszülség a Survivor celebcsapatában, ami akkor csúcsosodott ki, amikor a játékosoknak arról kellett szavazniuk, kiben bíznak meg a legkevésbé. Járai Máté 4, Nagy Alex 3 szavazatot kapott, mégis utóbbi volt az, aki ezen teljesen kiborult. A helyzet tisztázása azonban óriási botrányba fulladt, a Barátok Közt egykori színésznője nem értette, a többieknek mi a baja, amin Catherine Dederick annyira felhúzta magát, hogy angolul osztotta ki Alexet, mivel vélhetően idegességében magyarul nem találta a megfelelő szavakat.
A színésznő a Blikknek így reagált az esetre:
„Nem az határozza meg valaki értékét, hogy mások mit gondolnak róla. A fiúk közül Máté, a lányok közül Catherine esett nekem, de sejtem, hogy ők érezték veszélyben magukat, ezért nagyító alatt keresték a hibáimat.”
Alex elmondása szerint nem érezte magát a vitát megelőzően gyengének, és szerinte a társai csak rajta vezették le a feszültségüket.
„Fizikálisan és mentálisan is készültem a versenyre. Meglepett, hogy rám támadtak, nem éreztem jogosnak, mert folyamatosan jól teljesítettem a játékokban. Az összes bűnöm annyi volt, hogy a főzésnél jeleztem, nem akarom, hogy nagyon sós legyen a bab”
– magyarázta a színésznő, aki nem szerette volna, hogy lássák társai, mennyire bántja a vita.
„Érzékeny lelkű vagyok, nehéz volt, hogy én sehol nem vezethettem le a feszültséget, mert tudtam, nem mutathatom gyengének magam, mert az újabb mínusz. Úszni mentem, mert a vízben nem látszanak a könnyek, így ott sírtam ki magam.”
(Kiemelt kép: RTL Klub)