Madonna az intenzíven – kiderült, milyen betegség miatt vitték be a kórházba

Madonna aggasztó állapotáról a menedzsere tájékoztatott, az idei turnénak annyi.

2023. június 29., 07:29

Szerző:

Aggasztó közlemény jelent meg Madonna menedzserének Instagramján néhány órával ezelőtt: a 64 éves sztárt az intenzív osztályra kellett vinni.

„Június 24-én, szombaton Madonnánál súlyos baktériumfertőzés alakult ki, ami miatt több napig az intenzív osztályon kellett tartózkodnia. Az állapota javul, de továbbra is orvosi ellátást kap. A teljes felgyógyulására lehet számítani. Jelenleg fel kell függesztenünk mindent, amit elvállalt, beleértve a turnét. Amint tudjuk, meg fogunk osztani további részleteket, ideértve a turné kezdetének és az elhalasztott koncertek új dátumait is”

– írja Guy Oseary. A botrányhős popkirálynő idei koncertkörútjának a címe Celebration, azaz Ünneplés, valamivel több, mint két hét múlva kezdődött volna az eredeti tervek szerint, július 15-én Vancouverben.

A fenti posztban olyan hírességek kívánnak gyógyulást Madonnának a kommentek között, mint Evan Rachel Wood, Gwendoline Christie és Isla Fisher színésznők vagy Michelle Visage énekesnő-tévés személyiség.

Madonna Instagramján az utolsó poszt huszadikai, ő maga azóta nem jelentkezett be, pedig általában rendszeresen posztol. A popkirálynő karrierjében eddig ez a legsúlyosabb betegség, bár 2005-ben volt egy súlyos lovaglóbalesete. Akkor 8 csontját törte el, de pár héttel később már forgatta is a Hung Up című szám klipjét.

(Kiemelt kép: Madonna Instagramja)