L.L. Junior teljesen kiakadt, felháborodottan nyilatkozott, pert is indított

L.L. Junior edzettnek tartja magát, de ez most őt is megviselte.

2023. január 17., 07:46

Szerző:

A Fókusz című műsornak adott felháborodott interjút L.L. Junior azután, hogy botrány lett együttese, a Fekete Vonat újraösszeállásából, első közös koncertjéből, illetve a következő koncert lemondásából.

„Kicsit furcsa, hogy az embernek mindig magyarázni kell a bizonyítványát, nagyon kellemetlen”

– ezzel kezdődik az RTL alábbi interjúja, amiben L.L. Junior sérelmezi, hogy a Fekete Vonat pénzügyeivel kapcsolatban a kommentelők, illetve a sajtó összeesküvés-elméleteket kezdett gyártani.

A következőket mondja a botrány utóhatásairól:

„nem mondanám azt, hogy nem viselt meg ez a botrány, mert mindenkit szerintem megviselt körülöttünk, de azért ebben edzettebb vagyok, mint a Fekete Vonat-os társaim. Ugye, akit a kisfia halálakor elkezdenek támadni, amikor ott sincs a helyszínen, annál edzettebb férfi vagy annál sérültebb ember nem nagyon lehet.”

És bár jobban bírja a helyzetet, mint a trió másik két tagja, ezúttal úgy érzi, túlmentek az események egy határon:

„semmi közünk semmilyen rágalomhoz. És nyilván jogi útra visszük a jó hírnév megsértését, beadtuk a pert egy-két hírportál ellen”

L.L. Junior hangsúlyozza, hogy ugyanolyan szereplője volt az ügynek, mint az együttes másik két tagja. Sőt, ő ráadásul szalmonella-fertőzés miatt kórházban volt a fellépés előtt:

„infúzión voltam, majdnem, hogy kiszáradva a kórházban előtte. Nagyon-nagyon össze kellett szednem magam ehhez a koncerthez. Azt kérem ki magamnak, hogy engem összemosnak bármilyen produkciószervezéssel, pénzügyi kompetenciával, hiszen nem láttam bele, és ilyen nagy vita volt, úgy voltam vele, hogy nekem biztos nem kell az a pénz. Jó helyre szerettük volna adni, és azért ajánlottuk fel a Cseppkő utcai Gyermekotthonnak, hogy egyenesen menjen oda az egész pénz, ami egyébként másfél millió forint.”

Itt lehet megnézni a teljes interjút.

Mindeközben L.L. Junior az Instagramon az archívumban talált régi képeket oszt meg, érdemes belelapozni.

(Kiemelt kép: L.L. Junior Instagramja)