Megvan a büntetőítélet arról, hogy ki felelős L.L. Junior kisfiának haláláért

Az elsőfokú büntetőbíróság kedden meghozta az ítéletét arról, hogy ki a felelős L.L. Junior kisfiának ügyében.

2022. szeptember 14., 15:27

Szerző:

L.L. Junior és volt felesége, Hopp Csilla borzalmas tragédiát éltek át 2019-ben, amikor közös kisfiuk, Dávid egy útkereszteződésben kirántotta a kezét az őt kísérő felnőtt szorításából és az úttestre szalad, ahol elgázolta egy arra haladó autó. Mint utóbb kiderült, az illető felnőtt nem az édesanya, Hopp Csilla volt, hanem az ő egy barátnője, így a baleset nyomán indult büntetőügyben őt vádolta az ügyészség. Erről részleteket ide kattintva, illetve az oldal alján található linkeken olvashat.

Az ügyben ma ért véget az elsőfokú tárgyalás az ítélettel, amelyben a bíróság megállapította, hogy ki a felelős Dávid haláláért: senki. A bíróság álláspontja szerint nem történt bűncselekmény, hiszen előfordul, hogy a kellő körültekintés mellett is megtörténik egy ilyen súlyos tragédia. A Blikk részletes beszámolót közöl a perről, ennek egy részletét idézzük alább:

„a Fővárosi Törvényszék felmentette a vádlottat, P. Carment. Az indoklás szerint nem megállapítható, hogy csak P. Carmen tartózkodott a kisfiú mellett és az ő mulasztása miatt következett be a tragikus baleset. A bíró szerint a gyerekek mögött állóknak észlelnie kellett, hogy nem fogják a kisfiú kezét. P. Carmen ugyanakkor a tőle elvárható gondossággal járt el, amikor megfogta a gyerek kezét és rászólt, hogy ne lépjen le, mert piros a lámpa.”

Úgy tűnik, az ügyészség mégis ragaszkodik hozzá, hogy valakit akkor is büntessenek meg a kisfiú halála miatt, mert fellebbezést nyújtottak be, így a per másodfokon folytatódik.

L.L. Juniorék kálváriája

Felkavaró részletek láttak napvilágot L.L. Junior kisfiának a tragédiájáról

L.L. Junior megrázó vallomása: a kisfia a mai napig fölriad álmából Dávidka halála miatt

L.L. Junior halott kisfiát egy sztárügyvéd képviseli

(Kiemelt kép: L.L. Junior Instagramja)