Koltai Róbert bevallotta: annak idején ezt a poént mondta Orbán Viktor szemébe arról, hogy túl alacsony

Koltai Róbert az illetékes elvtárs szerepét játszotta, és Orbán Viktor vállalta, hogy felmegy vele a színpadra.

2025. január 30., 09:36

Szerző:

Interjút adott Koltai Róbert az Új szó című kiadványnak, és a beszélgetés hosszasan taglalja a 81 éves színész-rendező viszonyát a Kossuth-díjhoz, aminek tiszteletbeli verzióját kapta meg más Kossuth-díjasoktól most decemberben a születésnapján. A beszélgetést az egyik legérdekesebb részlet kiemelésével ajánljuk alább az ön figyelmébe.

Koltai Róbert és Orbán Viktor egy színpadon 1994-ben

Koltai Róbert egy olyan sztorit oszt meg az interjúban, ami 1994-ben, a második szabad választások évében esett meg. Orbán Viktor és a Fidesz ekkor még egy baloldali, ellenzéki párt volt, ekkor még nem sokan sejthették, hogy hamarosan az egész párt jobbra fordul majd. Ebben az időszakban Koltai Róbert humoristaként az illetékes elvtárs figurájáról volt a legismertebb, az alábbi, 1986-os felvételen a színész a Rádiókabaréban hozza a mindenben illetékes, igazából persze semmihez nem értő, viszont annál arrogánsabb figurát.

1994-ben Orbán Viktor 31 éves volt, ekkor esett meg, hogy politikusként vállalta, hogy együtt szerepel az illetékes elvtárssal, aki persze a rendszerváltás után már nem is elvtárs volt.

„Fehérváron volt az ominózus rádiókabarés fellépésünk. Azt mondták, hogy Orbán Viktor, aki akkor még srác volt, elvállalja, hogy bejön az Illetékes elvtárssal, aki a rendszerváltás után már polgártárs, meg úrtárs volt. Ez a figurám arról volt híres, hogy egy borzasztó alak, aki bárkivel beszélt, azt lesöpörte. Sok politikus vállalta, hogy színpadra jön velem – már a szocializmus éveiben is”

– többek között ezt árulja el Koltai Róbert a fellépés részleteiről.

Koltai Róbert Orbán Viktor testmagasságán viccelődött

Aztán azt, hogy maga a jelenet hogyan zajlott le Orbán Viktorral, Koltai Róbert így meséli:

„Orbán Viktor kikötötte, öt percnél tovább nem akar az Illetékessel beszélni. A színpadi idő máshogy telik, mint a valós idő, ha az ember épp a közönség szeretetét élvezi. Bementem. «Mi van, kispajtás? Te akarsz miniszterelnök lenni? Előbb nőjél meg, aztán se te leszel!» Ezzel nyitottam. Sikítoztak a nézők. Aztán a nevével folytattam: «Téged, hogy is hívnak? Valamilyen piktor vagy orbánc?» Ilyen kegyetlen figura volt az Illetékes. Teltek-múltak a percek, nekem a közönség diktált. Nem tudtam abbahagyni a poéngyártást. Már eléggé benne jártunk, amikor egyszer csak abbahagyta az együttműködést velem. Csak nézett, hogy mi az anyámért nem kérdezem meg azt, amiről szó volt.”

Az interjúban rengeteg más téma mellett szóba kerülnek azok a szpotok is, amiket Koltai Róbert a feleségével együtt a demenciáról készített tavaly, alább mutatjuk az egyiket.

(Kiemelt kép: YouTube/Katolikus Szeretetszolgálat)