Ifj. Knézy Jenő elárulta, igazából mi okozhatta annak idején édesapja korai halálát

Már több, mint 20 éve hunyt el Knézy Jenő, és a fiát egy fontos döntés meghozatalában az segítette, hogy visszatekintett édesapja életére.

2024. január 26., 13:52

Szerző:

2003. június 17-én, mindössze 58 évesen hunyt el Knézy Jenő, a legendás sportriporter. Most a fia, ifj. Knézy Jenő adott interjút a Blikk című lapnak annak apropóján, hogy négy év után távozik a GyőrPlusz Médiától, ahol évekig vezérigazgatóként dolgozott. Az 51 éves médiaszemélyiség azt mondja, ezentúl sportriporteri karrierjére szeretne koncentrálni, hiszen a kommentátorkodás az, amit igazán szeret csinálni.

A távozás melletti döntésében közrejátszott édesapja példája. Többek között a következőket mondja a friss interjúban:

„végignéztem, végigéltem édesapám tragédiáját. Ma is nehezen beszélek róla. Láttam, érzékeltem, őt akkoriban mennyi stressz érte, amely kikezdte az egészségét, és alighanem korai halálát okozta. Nem szeretném ugyanezt átélni.”

Emlékezetes, hogy 2003 tavaszán az 58 esztendős riporternél gyomorrákot diagnosztizáltak, és két hónappal a betegség megállapítása után hunyt el. Ifj. Knézy Jenő a GyőrPlusztól való távozásáról szóló sajtóközleményben a következőket írja:

„2020-ban, a győri munkám kezdetén még nem ismertem szinte senkit a városban, talán ezért is esett rám a választás, hogy külső szemmel, szakmai oldalát nézve egy ekkora kihívásnak, én irányítsam a helyi médiát.
Aki ismer engem, az tudja, hogy nagyon tudok lelkesedni feladatokért és olyankor semmi sem számít, elmegyek a falig. Most viszont az Élettől kaptam egy jelzést, mert olyan széles körű területen mozogtam és annyi feladatom volt, ami már az egészségem rovására mehet. Magyarul, sok volt ez már együtt és a szervezetem jelzett, hogy muszáj lesz lassítani, ezt nem lehet tovább így csinálni.
Az elmúlt években, a környezetemben sajnos több tragikusan intő példát láttam ahhoz, hogy tudjam: ha ugyanazokat a jeleket vélem látni magam körül, akkor én másképpen fogok cselekedni.
Ezért is hoztam meg nehéz szívvel ezt a döntést. Nagyon hálás vagyok a lehetőségért és a rengeteg tapasztalatért, azért a sok támogatásért, amit kaptam!”

Ifj. Knézy Jenő másfél évvel ezelőtt nyilatkozott édesapjáról, akit a mai napig gyászol – amint az a friss interjúból is kiderül. A legendás sportriporter fia 2022-ben arról beszélt, hogy még mindig naponta gyertyát gyújt édesapja emlékére.

„Legutóbb három hete voltam a sírjánál. Hiába telnek az évek, ugyanúgy hiányzik. Lehet, hogy furcsa, amit mondok, de minden nap gyertyát gyújtok apu emlékére. Minden egyes nap. Van a komódomon két fénykép. Az egyiken apu és anyu látszik, a másikon apám egyedül”

– így emlékezett meg akkor ifj. Knézy Jenő az édesapjáról.

A sportriporter özvegye, Zsuzsanna szintén nyilatkozott akkor a férjéről, akivel még tizenévesen ismerkedtek össze. Íme egy részlet az ő nyilatkozatából is:

„heti három-négy alkalommal elmegyek Jenőhöz Farkasrétre. Jó nekem ott, a közelében lenni. Mindig beszélek hozzá. [...] A halála évfordulóján, minden év június 17-én, este fél hatkor ott állok a sírjánál, mert abban az időpontban hunyt el. Vagy leülök a márványra... és megint együtt vagyunk.”

(Kiemelt kép: Knézy Jenő sportközvetítés közben, 1984-ben. Forrás: Fortepan. Adományozó: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ ÚJSÁG)