Keresztes Ildikó elárulta sokkoló titkát: agydaganatot találtak nála

Keresztes Ildikó homloka mögött három centis tumort találtak.

2024. május 29., 08:46

Szerző:

Új, rövidebb frizurával látható Keresztes Ildikó a Nők lapja friss, ma megjelent számának borítóján. Az énekesnő azonban nem jókedvében változtatott: súlyos műtéten esett át agydaganat miatt.

Keresztes Ildikónál agydaganatot találtak

Megdöbbentő oka van, hogy Keresztes Ildikó miért tűnt el a nyilvánosság elől az utóbbi pár hónapban: az 59 éves énekesnő agyában tumor keletkezett. Szédülés és gyakori hányinger voltak az első tünetek – ezek nyomán döntött úgy egy idő Keresztes Ildikó, hogy orvoshoz fordul. Több vizsgálat után megcsináltak nála egy agyi CT-t, és ez mutatta ki, hogy egy háromcentis daganat van a Máté Péter-díjas művésznő homloka mögött. Ekkor lett egyértelmű, hogy operációra lesz szükség, és ehhez a műtéthez kellett Keresztes Ildikó haját egy bizonyos területen leborotválni.

„A fülemtől vágtak a hajam tövében a homlokom közepéig, mert találtak az agyamban egy daganatot. Novemberben derült ki, ám nem akartam róla beszélni, mert találgatásokra adott volna okot, és nekem elsősorban nyugalomra volt szükségem”

– mondja Keresztes Ildikó, elárulva, hogy miért tartotta hónapokig titokban a betegségét, illetve hogy most miért számolt be róla mégis. Az egyik legfélelmetesebb diagnózis az ilyen, az énekesnő is azonnal a legrosszabbra gondolt, amikor közölték vele, hogy agytumora van:

„Azonnal lepergett a fejemben, hogy meg fogok halni, rendben, nem félek tőle, de mi lesz az anyámmal, a kutyámmal, a szeretteimmel?”

Szerencsére jóindulatú

Az első diagnózist egy idegőrlő időszak követte, amíg a vizsgálatokból ki nem derült, hogy jó- vagy rosszindulatú daganatról van-e szó.

„Arra a kérdésre, jóindulatú-e a daganat, még nem tudtak válaszolni, azt majd csak az MRI-vizsgálat mutatja ki, mondták. Néhány nap múlva kiderült, hogy hál’ Istennek jóindulatú, de akkor is ki kell venni”

– emlékezik vissza Keresztes Ildikó.

Borzasztóan nehéz időszak

Mindehhez hozzájön, amiről Keresztes Ildikó tavaly ilyenkor beszélt: édesanyja egyre súlyosbodó demenciával él.

„Fizikailag a korát meghazudtoló állapotban van: már elmúlt 83 éves, ám néha követni is nehéz, annyira aktív. Viszont a demencia előrehaladott állapotban van nála, ezért a mindennapok megélése mégis nehézségekbe ütközik. Meg kellett hoznom életem egyik legnehezebb döntését: elhelyeztem őt – a már korábban vele élő rokkantnyugdíjas nagynénémmel együtt – egy szociális intézményben. Nem várhattam tovább az ő biztonsága érdekében – és a saját nyugalmam miatt sem. Nem szabad megvárni, amíg egy súlyos baleset elengedhetetlenné teszi a lépést, és arra is kellett gondolni, hogy úgy kerüljenek egy új helyre, hogy meg tudják még szokni és idővel jól érezzék ott magukat”

– nyilatkozott Keresztes Ildikó tavaly májusban az édesanyjáról.

(Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub)