Judy két év után először beszélt kisbabája elvesztéséről

Kislányt szerettek volna.

2021. július 29., 08:48

Szerző:

Judy és férje elképesztően nehéz időszakon vannak túl. A 46 éves énekesnő a Story magazinnak árulta el, hogy két évvel ezelőtt teherbe esett, azonban a 12. hétben elveszítették kisbabájukat.

„Két éve a férjem, Balázs egy pozitív terhességi tesztet kapott tőlem karácsonyra. Hogy egyáltalán teherbe tudtam esni, az önmagában felért egy csodával”

– kezdi az énekesnő a Storynak.

„Egyik este bekövetkezett, amivel egyáltalán nem számoltunk. Elkezdtem vérezni, azonnal (…) indultam a kórházba. (…) Lefektettek, adtak fájdalomcsillapítót, nyugtatgattak, de ekkor már tudtam – amit az orvos nem sokkal később meg is erősített –, hogy elvesztettem a gyermekem”

– mesélte el a megrázó történetet Judy, aki azt is hozzátette, nem adják fel a reményt, hogy legyen még egy gyerekük. Az énekesnőnek ugyanis van már egy 9 éves kislánya, Maja.

„Kislányt szerettünk volna. (…) Ha esetleg most jönne egy kistestvér, annak szintén örülnénk, boldogan vállalnánk. Még annak ellenére is, hogy gyakran megkapom, hogy 46 éves koromra ezzel már elkéstem, azt a gyereket fel is kell nevelni. Azonban úgy gondolom, hogy nem a kor számít, hanem az egészség.”

(Kiemelt kép: dfp.hu)