Járai Máté éppen színpadon volt, amikor elhunyt az édesanyja

Megdöbbentő és megható, hogy Járai Máté miben játszott éppen, amikor édesanyja elhunyt.

2022. március 9., 09:11

Szerző:

Tavaly év végén, karácsony napján elhunyt Járai Máté édesanyja. A színész-műsorvezető erről most beszél először: a hosszú hétvégén két műsor is adásba kerül majd, ahol őszintén vall édesanyja elvesztéséről. Egyrészt pénteken a Life TV-n az Összezárva Hajdú Péterrel című kvázi-realityben, erről már írtunk korábban, kattintson ide az összefoglalóért!

Másrészt vasárnap az RTL Klubon a Portré című műsorban is említi édesanyja halálát, erről szól az alábbi előzetes. Járai Máté már korábban is beszélt arról, hogy szülei súlyos alkoholbetegséggel küzdenek, most hozzáteszi, úgy érzi, a szüleit már korábban elvesztette bizonyos értelemben, hiszen nem számíthatott rájuk. Édesanyjára most többek között a következőkkel emlékszik vissza:

„láncdohányos volt, nagyon sokat ivott, elképesztően lefogyott, olyan gyógyszereket szedett, amitől enni se jutott eszébe.”

Járai Máté azt is elmondja, hogy éppen a színpadon volt, amikor édesanyja meghalt.

„Játszottam karácsonykor, méghozzá A padlás című musicalt, ami pontosan arról szól, hogy milyen az, amikor a szeretteink egy másik bolygón várnak bennünket, ahol minden szép, ahol mindenki szép. És amikor a kórház felhívott engem, akkor megkérdeztem, hogy mikor halt meg pontosan. Azt mondták, hogy 18:50 perckor. 15:00-ös előadásom volt, és 18:50-kor van az a jelenet, amikor a szellemek elszállnak...”

– Járai Máté itt nem tudja befejezni a mondatot. Íme az adásrészlet.

Megható történetek

Döbbenetes dolog derült ki: Rubint Réka edzéseiről ezért tűnt el egy anya-lánya páros

Csuti egy felkavaró találkozás megdöbbentő történetét osztotta meg: Ne bántsuk a másikat!

Rúzsa Magdi megható fotót és szívszorító vallomást poszolt hazatérésükről a kórházból

(Kiemelt kép: RTL Klub/Portré)