Jakupcsek Gabriella kisgyermekes anyukaként távozott egyedül külföldre: Te jó Isten, ennyi idős volt, amikor én nem voltam ott!

Jakupcsek Gabriella mostanában különösen sokat gondol arra a fia gyermekeit látva, hogy ő ugyanebben az életkorban nem tudott a gyermekei mellett lenni.

2025. január 31., 09:50

Szerző: 168

Jakupcsek Gabriella kisgyermekes anyukaként távozott egyedül külföldre: Te jó Isten, ennyi idős volt, amikor én nem voltam ott!

Jakupcsek Gabriella volt Kadarkai Endre vendége a Hallgatlak – Jótanácsok az élethez című műsorban. Az interjúban több más téma mellett szóba kerül a 62 éves műsorvezetőnő fiatalkora is: Jakupcsek Gabriella még tanult, amikor Máté Gábor feleségeként gyermeket vállalt. Ez aztán egy roppant nehéz helyzetet eredményezett, amikor 1990-ben felmerült egy külföldi ösztöndíj lehetősége.

Jakupcsek Gabriella nem tudott ott lenni kisgyermekeivel

Jakupcsek Gabriella az érettségi után rögtön, 1981-ben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, két év után azonban otthagyta az intézményt, mert úgy érezte, nem válna belőle jó színésznő. Ekkor átment az ELTE Bölcsészettudományi Karára művészettörténet–magyar és általános nyelvészet szakra, és amíg ott tanult, feleségül ment Máté Gáborhoz és megszületett a két fia: Máté Bálint Mór 1985-ben, Máté Marcell Mór pedig 1988-ban.

Jakupcsek Gabriella 1990–1991 között a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Újságíró Iskoláját is elvégezte, és ekkor jött egy lehetőség, hogy Párizsban a Nemzetközi Újságíró Iskolán tanuljon ösztöndíjjal 1991-től 92-ig. A nagyobbik gyermeke hat, a kisebbik három éves volt, amikor kiment Franciaországba. Erről az időszakról a következőket meséli a friss interjúban:

„Ötödéves voltam, amikor elmentem külföldre. Ugye akkor a Máté Gáborral még együtt éltünk. Elsőéves voltam, amikor szültem az első gyerekemet és negyed-, amikor a másodikat. Tulajdonképpen itt jött a rendszerváltás vagy rendszerváltoztatás – mindenki a maga ízlése szerint ezt eldönti –, de akkor kinyíltak a kapuk, és akkor voltak az első nemzetközi ösztöndíjak. Nagyon sokan mentünk el külföldi ösztöndíjra, és nekem is felajánlották ezt a lehetőséget Párizsban. Fantasztikus volt a Gábor, hogy azt mondta, hogy eddig én anya voltam meg diák voltam, itt ez egy olyan lehetőség, amit nem lehet visszautasítani. És akkor én valóban elmentem, ami egy nagyon nehéz dolog volt, mert állandóan hazarepülni, visszarepülni, hazarepülni, visszarepülni, és hát a folyamatos lelkiismeret-furdalás... Egyáltalán nem emlékszik rá a gyerekem, de én igen. Pici volt és nagyon klassz család vette körbe. [De én azt éreztem, hogy] megszakad a szívem, hogy én nem láttam, amikor a pelenkáról billire ül. Az nagyon nehéz volt. [...] Most jut csak igazán eszembe, amikor látom az ő gyerekeit. Amikor látom a fiam kicsi gyerekeit, akkor látom, hogy te jó Isten, ennyi idős volt, amikor én nem voltam ott! És micsoda cuki pillanatai vannak most! Az egy másik kérdés, hogy utána én ezt kompenzáltam is tisztességgel, tehát azt a gyerekemet, aki akkor a kisebbik volt, azt azért pátyolgattam jócskán utána. [...] Szerencsére nálunk nem a gyerek sínylette meg, hanem inkább én. De ha a végeredményt kérdezed: én nem biztos, hogy ha erről lemondtam volna, akkor boldog ember lettem volna a szakmámban. Tehát hogy mit visz, mit hoz. Én ezt tudom kompenzálni a gyerekeimmel azóta. Azt nem tudtam volna soha elérni, amit én ott kaptam azalatt az ösztöndíj alatt, amit én ott tanultam a televíziózásról, az emberi hozzáállásról, a nőiességről, a francia nőiességről. Pont azt hozta, amiért elmentem.”