Harsányi Gábor 78 évesen új karriert szeretne kezdeni – videón megdöbbentő vallomása

Harsányi Gábor elsősorban színészként ismert, de emellett jó ideje mást is csinál, sőt, egy további új karrier beindításán gondolkodik.

2024. március 18., 12:37

Szerző:

Harsányi Gábor volt a Mokka egyik vendége hétfőn, és a 78 éves színész abból az alkalomból ment be a TV2 stúdiójába, hogy új könyve jelent meg. Nem éppen közismert erről, de évtizedek óta rendszeresen ír, például 18 drámát szerzett már összesen, amik közül az első, a Börtönszínház 1981-ben jelent meg.

„Én írószövetségi tag vagyok, megfelelő szinten írok. Van egy oldalam, Harsányi Gábor színművész oldala, és ott elkezdtem novellázni a pandémia után. És képzeljétek el, hogy többszázezer ember kattant rá. És ez annyira felizgatott! És jöttek a kérések, hogy miért nem jelenik meg fizikailag, miért nem tudják olvasni. És így elkezdtem írni a könyvet, és egyszer csak összejött.”

Az új kötetben ezek a novellák szerepelnek, plusz a fenti 18 színdarabból 10, illetve Harsányi Gábor filmforgatókönyvei, amiket eddig nem filmesítettek meg. A színész a Facebookra posztolja a videókat a novelláiról.

Mindenesetre a filmezés az, ami a legjobban érdekli most a Kossuth- és Jászai Mari-díjas művészt. Így fogalmaz a jövőbeli terveiről:

„szeretnék végre egy Harsányi-filmet csinálni. Van egy színdarabom, amiből forgatókönyv lett, ez bejárta Amerikát, nyertem vele, angol nyelven. nagyon szép siker volt. És ebből csináltunk fiatalokkal forgatókönyvet. Most be van adva, hogy mi a sorsa, nem tudom, de talán még esetleg megérem, hogy lesz egy filmem is. Ez még hiányzik. Rendezni nem szeretnék, de szeretném játszani az öreg szerepét bene. Ezek a vágyak, és úgy gondolom, hogy ha talán hogyha az egészségem még rendben van, márpedig úgy néz ki, hogy egyelőre nincs probléma, akkor talán megvalósul még ez is.”

Nézze meg a teljes interjút!

 

Harsányi Gábor pályája

A későbbi sztár 1964 és 1968 között járta ki a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, ahonnan a Thália Színházba szerződött. Országos ismertségre és népszerűségre a Jó estét nyár, jó estét szerelem című tévéfilm főszerepével szerzett, ennek az ajánlója látható az alábbi videóban.

További népszerűséget hozott számára Szenes–Havasy szerzeménye, a Rézmozsarat vegyenek c. sláger, azután a Palacsintás király c. mesefilm, majd két tévésorozat, a Linda és az Öregberény. Később a Mafilmhez került négy évre. 1983 és 1989 között a Nemzeti Színház tagja volt; 1982-ben a Karinthy Színház egyik alapítója, majd társigazgatója, 1995-től pedig a Vidám Színpad tagja. 2000 és 2014 között az Újpest Színház művészeti vezetője volt, és mindezek mellett népszerű szinkronszínész is.

Felesége Harsányi Ildikó. Három gyermekük van: Melinda, Ditta és Viktor.

(Kiemelt kép: TV2/Mokka)