Halász Judit gyásza: fájdalmas nyilatkozatban emlékezik egykori dalszerzőjére, Szörényi Szabolcsra

Sokan nem tudják, de a novemberben elhunyt Szörényi Szabolcs nemcsak sok dalt írt Halász Judit számára, egy-két nagy gyerekslágerben a hangja is hallható.

2024. december 9., 09:57

Szerző:

Halász Judit nagyinterjút adott a 24.hu számára, és a gyermekdalairól is ismert, 82 éves színésznő többek között Szörényi Szabolcsot is említi a beszélgetésben. Szörényi Levente testvére november elején hunyt el. A Kossuth-díjas zeneszerző, zenei rendező, az Illés, majd a Fonográf együttes korábbi basszusgitárosa életének 81. évében halt meg.

Halász Judit: egymás után mennek el a barátok-kollégák

Régi barátnőinek elvesztéséről Halász Judit a következőket mondja:

„Az utóbbi hetekben három olyan ismerősömet elvesztettem, akik fontosak voltak. A legjobb barátnőm pedig egy éve ment el. Ez nehéz, mert az ember megérzi, hogy belekerült abba a korba, amikor már sok veszteség éri, érheti. Így hát maga sem tudja, mit hoz a holnap.”

Ennek kapcsán Halász Judit azt a kérdést is megkapja, hogy hogyan érintette Szörény Szabolcs halálhíre. Erre a következőket válaszolja:

„Régóta nem találkoztunk, de rosszul érintett. Szabolcs volt a Sehallselát Dömötör, az Almaszósz, a Pató Pál úr dörmögő hangja, és írt nagyon sok dalt is nekem. Békés természetű ember volt, rengeteget segített, csak kérni kellett.”

Alább tud belehallgatni az egyik fent említett dalba, a Kalózdal az almaszószrólba, amiben Halálfej Joe hangja Szörényi Szabolcs.

Halász Judit korábbi nyilatkozata a hepatitis C-ről

Halász Judit tavaly szerepelt a Telex.hu daganatos betegségekkel foglalkozó podcastjában, a Rákeltérítőben, és ebben is szóba került a hepatitis C.

„Senki nem tudja, honnan jött egy olyan májbetegség, amit csak vér útján lehet elkapni. 17 évig éltem így, ezzel a betegséggel. A tizenhetedik évben néztem a televíziót, amiben azt mondták, a hepatitis C gyógyszerét megtalálták. 1989-ben fedezték fel a vírust, nekem azalatt az idő alatt két barátom meghalt ebben a betegségben”

– mondja Halász Judit a műsorban. A színésznő évekig titkolta fertőző májgyulladását, de ma már szívesen nyilatkozik erről is. Alább lehet visszanézni a 2023 nyarán készült interjút, amiben részletesebben beszél a betegségéről.

(Kiemelt kép: Fortepan/Révész György)