Halász Juditot fontos dologra kérték az unokái

Halász Juditnak három unokája van, három fiú.

2023. május 16., 09:38

Szerző:

Halász Judit tavaly töltötte be a 80-at, és most családjáról mesélt a Star magazinnak. Az egykor gyerekénekesnőnként is hatalmas sikereket elérő színésznőnek egy fia született, Tamás, aki most 51 éves. Halász Juditnak továbbá három unokája is van, de róluk igen szűkszavúan nyilatkozik csak, és ez nem véletlen.

„Az unokáim, Félix, Maximilián és Leó kisgyerekként szerették, amikor meséltem, énekeltem nekik lefekvés előtt, amikor nálunk aludtak. Most már nagyfiúk. Nem szeretik, ha a megkérdezésük nélkül róluk beszélek. Már a saját világukat élik, és ahogy ilyenkor a fiatalok, nem akarják, hogy a hátuk mögött ebbe bárki beleszóljon. Középiskolások, a legidősebb idén érettségizik, a középső tizenegyedikes, a legkisebb pedig kilencedikbe jár. Még nem felnőttek, tehát várnom kell, hogy dédi lehessek”

 – idézi a színésznő szavait az nlc.hu.

Halász Judit egyébként nemrégiben azzal kapcsolatosan került be a hírekbe, hogy a próbafolyamat során kiszállt a Csodálatos vagy, Júlia című darabból a főszereplő, Eszenyi Enikő miatt.

(Kiemelt kép: Kunos Attila – dfp.hu)