Veszélyes vírus bukkant fel Európában, főként a gyermekeknél okozhat károsodást
Ismét megjelent a veszélyes vírus Európában, már számos országban azonosították.
Az elmúlt időszakban több európai országban is felbukkant a gyermekbénulás, az egyik legveszélyesebb vírus. Korábban úgy tűnt, sikerült kiszorítani, most mégis kimutatták a szennyvízből a poliovírus jelenlétét. A helyzet különösen aggasztó, mivel a gyermekeknél idegrendszeri károsodást okozhat, írta meg az Economx.
Ismét felbukkant ez a veszélyes vírus
Németországban, Lengyelországban és Spanyolországban is poliovírust találtak a szennyvízben, ezért az egészségügyi hatóságok figyelmeztetést adtak ki. A lap információ szerint még egyik ország sem számolt be gyermekbénulásos esetről, vagyis tényleges polios megbetegedésről. A vírus főként a kisgyermekekre jelent veszélyt, mivel az idegrendszerbe hatolva súlyos esetekben akár bénulást is okozhat.
Ugyanakkor a hatóságok felhívták arra a figyelmet, hogy a Münchenben, Bonnban, Kölnben, Hamburgban, Varsóban és Barcelonában észlelt fertőzöttséget komolyan kell vennie valamennyi európai országnak. Úgy vélik, hogy a kontinensen lévő országokban erősíteniük betegség megfigyelési programokat, és gondoskodni kell arról, hogy ne legyenek hiányosságok az oltások terén, mivel ezek lehetővé teszik a vírus terjedését.
Fontos dologra figyelmeztetnek a hatóságok
Az Egészségügyi Világszervezet szakértő elmondták, hogy a betegség jelenleg is jelen van számos országban, annak ellenére, hogy Európát 2002-ben nyilvánították gyermekbénulás-mentessé. Emiatt folyamatosan fennáll annak a veszélye, hogy a betegséget más országokból behozzák a kontinensre, majd az elkezd terjedni az oltatlan emberek között.
„Bármikor, amikor bármilyen formában, bármilyen forrásból származó poliovírust észlelünk egy korábban poliomentes területen, az szokatlan”
– mondta Oliver Rosenbauer, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) gyermekbénulás felszámolásáért felelős szóvivője az Euronews Healthnek.
A bejelentés után a lengyel hatóságok figyelmeztetést adtak ki a gyermekek beoltatására, és a vakcinakészletet is frissítik. Németországban pedig ingyenes teszteket biztosítanak a klinikáknak, hogy megfelelően ki tudják szűrni a fertőzéseket. Az információk szerint Lengyelországban tavaly az egyévesek 85 százalékát oltották, ez a legalacsonyabb arány egész Európában. Ezzel szemben Spanyolországban 93 százalékát oltották be a gyermekeknek, Németországban pedig 91 százalék kapta meg az oltást a tavalyi évben.
A hatóságok felhívták a figyelmet, hogy ahhoz, hogy megakadályozzák a fertőzést, a lakosság 80 százalékát kellene beoltani. Ugyanakkor azt is kihangsúlyozták, hogy az országos adatok elfedhetik a helyi hiányosságokat, vagyis lehetnek olyan területek, amelyeken kisebb az átoltottsági arány, emiatt a vírus is jobban tud terjedni.
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ az Európai Unió területén belül 2012 és 2021 között akár 2,4 millió gyermek is oltatlan maradhatott. A szakértők szerint ez azt mutatja, hogy a kontinensen sem jó mindenhol az átoltottság. A most azonosított poliovírus-minták 2-es típusúak, ami egy olyan törzs, amit 2015-ben már felszámoltak. Azonban az újbóli felbukkanása a betegség kitörésének a veszélyével fenyeget.
(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Shutterstock)