G.w.M-et élő adásban szembesítették trágár kirohanásával

G.w.M az exét gyalázta egy nyilvános üzenetben, most élő adásban kérdezték erről.

2022. április 11., 10:35

Szerző:

G.w.M a múlt héten egy trágár kirohanást publikált az Instagramon, amiben gyermekei anyját többek között „gonosz, rohadt nő”-nek nevezi. Exével szembeni vádjait ide klikkelve olvashatja el, Nagy Melanie reakciójáért pedig kattintson ide! A nyilvános vitát akkor az robbantotta ki, hogy az anyuka nem engedte, hogy kislánya az édesapjánál aludjon.

Azóta G.w.M egyszer már reagált az ügyre, de hétfő reggel bement a TV2-be, hogy a Mokka stúdiójában számon kérjék rajta az általa használt hangnemet. A rapper két dolgot emel ki nyilatkozatában: egyrészt azt, hogy a trágár posztnak megvolt a foganatja, mert kislánya már másnap nála aludhatott, másrészt pedig azt, hogy bocsánatot kér az általa használt stílusért.

„Amikor volt ez az ominózus eset, amikor kiírtam ezt az egyik social felületemre, azután másnap már velem aludt a kislány. Szóval kifelé hiába volt ez olyan drasztikus, azért ez belül meghozta a hatását”

– mondja G.w.M, aki azt azért elismeri, hogy erősen fogalmazott.

„Dehát én is apuka vagyok – és nagyon elkeseredett apuka vagyok. Inkább az indulatok, amik vezéreltek. Bizonyos részét megbántam természetesen. Pont egy olyan habitusú ember vagyok, aki bármit tesz, azért utána elgondolkodik rajta, hogy nem így kellett volna, el kellett volna számoljak százig inkább vagy ezerig, hogyha kell, dehát ez így alakult. Viszont egy részét nem tudom bánni semmiképp, mert másnap már nálam aludtak a gyerekek, és ezáltal egy jobb viszony indult el”

– teszi hozzá a rapper. G.w.M úgy érzi, hogy elkezdett kialakulni köztük a gyermekláthatás rendszere, amit most már meg tudnak beszélni Nagy Melanie-val. G.w.M azonban azt mondja, továbbra sem tud az exén kiigazodni. Mindketten abban bíznak, hogy a bíróság majd dönt az ügyben, vagy ahogy a rapper fogalmaz:

„a bíróság majd meghozza ezt a kompromisszumot, ami mindkét félnek elfogadható”.

G.w.M hangsúlyozza, hogy maximálisan ellátja a gyermekeit, mint korábban is. Íme a teljes interjú, kattintson a play gombra!

Amikor ismert emberek nyilvánosan bocsánatot kérnek

Berki Mazsi nyilvánosan bocsánatot kért Hódi Pamelától

Schobert Norbert nyilvánosan bocsánatot kért: Mekkora hülye voltam, döbbenet!

Az én hibám – Friderikusz Sándor bocsánatot kért a kiflis botrány miatt

(Kiemelt kép: TV2/Mokka)