Gubík Ági elárulta, hogy szakítottak Szellő Istvánnal: a színésznőre már rátalálhatott az új szerelem

Szellő István és Gubík Ági sokáig voltak együtt. 

2024. augusztus 1., 07:28

Szerző:

Gubík Ági és Szellő István kapcsolatáról nem sokat lehetett tudni az elmúlt években. Annyi kiderült, hogy 2015 körül jöhettek össze, miután egy rendezvényen megismerkedtek. A párról pedig 2021-ben is szárnyra kapott a pletyka, hogy szakítottak, ám akkor ez a hír nem valósult igaznak. Most azonban tényleg vége a kapcsolatuknak.

„Sosem éltünk mint egy pár együtt”

– nyilatkozta a színésznő a Bóta Cafénak adott friss interjújában, amit a Blikk szemlézett.

Gubík Ági ezt követően pedig őszintén bevallotta, hogy már nem alkotnak egy párt a híradóssal:

„Ez egy kapcsolat volt, ez igaz, de soha nem volt együttélés. Igaz, hogy nem nyilatkoztunk, nem is erősítettünk meg, de nem is cáfoltunk dolgokat. De ennek vége.”

Azonban az interjú során Gubík Ági úgy felelt, hogy azt nem mondta, hogy egyedül lenne. Ebből arra lehet következtetni, hogy talán a színésznőre időközben már rá is talált az új szerelem. Erről azonban nem nyilatkozottt bővebben.

(Kiemelt kép: FIXTV Hungary- Youtube)