Görbe Nóra drasztikusan megváltozott, alig lehet ráismerni

Friss fotókon Görbe Nóra, aki elárulta, hogy van, amióta nem szerepel aktívan képernyőn. 

2022. március 9., 19:00

Szerző:

Görbe Nóra, a Linda című, 1980-as évekbeli sorozat által vált országosan ismert, és közkedvelt színésznővé, aki az elmúlt évek során ugyan rengeteget változott, de akármennyi időre is tűnt el a képernyőről, vagy a köztudatból, az emberek mindig felismerték az utcán. Most azonban a Hot! magazinnak interjút adott és egy fotózás erejéig annyira megváltozott, hogy rá sem lehet ismerni.

A színésznő férje tragikus halála után bezárkózott, hosszú ideig nem lehetett látni, majd egy váltás következett az életében. Úgy döntött, hogy inkább utazgatni kezd, nem is akárhogy. Egy szál hátizsákkal, egyedül utazott Kubába, majd járta be Srí Lankát is. Annyira jól érezte magát az utazások során, hogy az időérzékét is elvesztette, sokszor azt sem tudta, hogy milyen nap van éppen. 

A színésznő 65 éves, de jó pár évet letagadhatna a korából, köszönhetően szellemi és testi frissességének. 

„Köszönöm a lehetőséget az életnek, hogy ilyen szellemi és egészségi állapotban vagyok. Rengeteg mindent szeretnék még látni, tapasztalni”

– mondta a Hot! magazinnak Görbe Nóra.

Ők is sokat változtak az évek során:

Videó: Így nézett ki Horváth Gréta 9 évvel ezelőtt, rá se lehet ismerni

Janicsák Vecára rá sem lehet ismerni rajongói szerint

Kasza Tibi félmeztelen fotót posztolt, megdöbbentek a követői

(Kiemelt kép: dfp.hu)