Fresh Viki a várandósságáról vallott: Vannak félelmeim

Fresh Viki, azaz Gyulai Viki második gyermekét várja.

2023. január 19., 12:54

Szerző:

A Fresh együttes tagjai közül Fresh Andiról hallottunk a legtöbbet tavaly, de most a nagy sikerű lánycsapat egy másik tagja Fresh Viki adott interjút egy nagy hírrel. Amint arról már korábban is hírt adott a közösségi médiában: újra terhes, párjával a második gyermeküket várják.

Most a Metropol című lapnak nyilatkozott, méghozzá többek között a következőket:

„más ez a második várandósság, nem voltak az elején rosszullétek, és mivel itt van az ötéves Samu, nincs is annyi időm gondolkozni. Mindenki rózsaszínnek írja le a szülést, de nem az, nekem is vannak félelmeim.”

A helyzetet némiképp bonyolítja, hogy a harmadik trimeszterben költözni fognak:

„bővül a család, kinőttük a mostani lakást. Kell egy kis izgalom így a terhesség végére, most éppen festékeket választottam. Izgulok, hogy kész legyen minden a tervek szerint a kicsi érkezésére, mert már oda szeretnék vele hazamenni.”

(Kiemelt kép: Gyulai Viki Instagramja)