Fekete Dávid mindent tagad: Volt, amikor havi 10 és fél milliót fizettem csak uzsorában

Fekete Dávid interjút adott Hajdú Péternek!

2023. augusztus 30., 10:21

Szerző:

Új adásokkal jelentkezik péntektől a Hajdú Péter és Frizbi, és az első vendég Fekete Dávid lesz. A sikkasztási botrányba keveredett énekes jelenleg házi őrizetben van, és a legutóbbi hírek szerint nem hagyhatja el Győr területét, tehát úgy tűnik, hogy ezt az új interjút Győrben vették fel.

Amint arról rengeteg tudósítás született az elmúlt években, a Megasztárból ismert énekest csalással és sikkasztással vádolja az ügyészség: amivel összesen 322 millió forint kárt okozott a vádirat szerint. Fekete Dávid azonban ragaszkodik ahhoz, hogy ártatlan, sőt, bizonyítékot is mutatott arra, hogy kényszer hatása alatt írta alá azokat a szerződéseket, amik végül autókereskedése bukásához vezettek.

Az énekes eltöltött 14 hónapot előzetesben, és onnantól kezdve házi őrizetben tartózkodik, aminek a szabályait most júliusban enyhítették, ezek azt is lehetővé tették, hogy Fekete Dávid koncertet adjon augusztus 20-án. A koncert után itt az első interjú, Hajdú Péter most tette közzé az alábbi beharangozót. Ebben például a következő hangzik el:

„én úgy gondolom, hogy bent a börtönben váltam kisfiúból férfivá. Semmihez nem fogható, egy fegyházfokozatú börtönben – életedben soha nem felejted el.”

Fekete Dávid ragaszkodik ahhoz, hogy ártatlan és nem tartozik a fent említett 322 millióval. Mint mondja, uzsorások áldozata lett:

„zt mondta a végén, hogy tudod mit? Akkor fizessél nekem 11 vagy 10 százalékos kamatot. Ez szó szerint uzsorakamat volt. Ezt én fizettem. Volt, amikor havi 10 és félmilliót fizettem csak uzsorában.”

Nézze meg a beharangozót!

(Kiemelt kép: Fekete Dávid Instagramja)