Itt a vádirat: kiderült, összesen mennyit csalt-sikkasztott Fekete Dávid és hány évet kaphat

Elképesztő összeg szerepel az ügyészség által Fekete Dáviddal szemben benyújtott vádiratban.

2022. június 30., 12:58

Szerző:

Csütörtök reggel közlemény jelent meg az Ügyészség honlapján Fekete Dávid ügyéről. A közlemény lényege, hogy a Győri Járási Ügyészség vádat emelt az egykori megasztáros énekes ellen, aki tavaly májusban került előzetes letartóztatásba, és azóta a börtönben várja, hogy ügyét felderítsék és elbírálják.

Eddig is lehetett tudni, hogy Fekete Dávid sokmilliós kárt okozott autókereskedésével kapcsolatos csalásokkal és sikkasztással, de most megvan a hivatalos adat arról, hogy összesen pontosan mennyit veszítettek miatta a károsultak:

„21 bűncselekményt követett el, és a sértetteknek összesen 322.928.213 forint kárt okozott.”

A várható büntetés maximuma a 322 milliós kárért a következő:

„a letartóztatásban lévő elkövetővel szemben halmazati büntetésként 15 év szabadságvesztés is kiszabható.”

A közlemény tartalmaz egy részletesebb leírást a tényállásról, azaz a Fekete Dávid által elkövetett bűncselekményekről:

„a jelenleg 35 éves férfi a vádirati tényállás szerint 2017 nyarától kezdődően járművek adásvétele kapcsán követett el csalásokat és sikkasztásokat, egyre fenyegetőbb anyagi helyzete miatt kölcsönöket vett fel magánszemélyektől is, illetőleg egy banktól is. Az összegeket ismeretlen célra fordította, majd az eladósodott cégét egy – általa is tudottan halálos betegségben szenvedő személynek – értékesítette. Ezt követően is folytatta azonban autókkal kapcsolatos tevékenységét, kölcsönöket is vett fel, melyekkel kapcsolatban elszámolni szintén nem tud. A vádlott által okozott legkisebb kárösszeg 1.000.000 forint volt, a legnagyobb 73.000.000 forint.”

Az ügy várható kimenetelével kapcsolatban pedig a következőket tartalmazza a közlemény:

„a nyomozás során a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei jártak el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.”

Mindeközben Fekete Dávid magánélete is romokban

Fekete Dávidtól most vált el a felesége, a volt énekes nem tudja fizetni a gyerektartást

Fekete Dávid exfelesége kizárólagos gyerekfelügyeleti jogot követel

Fekete Dávid nem látta a gyerekeit, amióta letartóztatták

(Kiemelt kép: Schumy Csaba – dfp.hu)