Eszenyi Enikő visszatért: Ováció fogadta a játékunkat, állva tapsolt a közönség

Eszenyi Enikő a Csodálatos vagy, Júlia című előadással tért vissza, megvolt a premier.

2023. május 9., 08:42

Szerző:

A hétvégén megvolt Eszenyi Enikő nagy visszatérése. A 62 éves színész-rendezőnő azóta nem állt budapesti színpadon, hogy botrányos körülmények között távoznia kellett a Vígszínház éléről.

Eszenyi Enikő a Csodálatos vagy, Júlia című darab főszerepét alakítja a Játékszínben. A következő videót posztolta az előadásról.

Baronits Gábort a tévénézők többek között a Totem című TV2-es realityből ismerhetik – nos, a darab egyik szereplőjeként ő nyilatkozott most az előadásról és Eszenyi Enikőről a Blikknek.

„Enikő nagyon szépen felépült, az előadás alatt semmi nyoma nem volt annak, hogy elég komoly műtéten esett át”

– többek között erről számol be Baronits Gábor, utalva Eszenyi Enikő csuklótörésére, ami miatt hetekre le kellett állítani a próbákat, így az utolsó hetekben annyival is intenzívebben kellett készülni a premierre.

De úgy tűnik, megérte:

„teltház volt, a végén ováció fogadta a játékunkat, állva tapsolt a közönség. Azt hiszem, ez mindent elmond. Nem tagadom, meghatódtam, hiszen ezért dolgoztunk ilyen keményen, és láttam, hogy sokunkkal együtt Enikő is elérzékenyült.”

(Kiemelt kép: Eszenyi Enikő Instagramja)