Eszenyi Enikő visszatérésére minden jegy elkelt, itt a Játékszín közleménye

A hétvégén lesz a Csodálatos vagy, Júlia premierje a főszerepben Eszenyi Enikővel.

2023. május 4., 08:55

Szerző:

Pénteken már egy előbemutatója lesz a Csodálatos vagy, Júlia című darabnak, ami Eszenyi Enikő nagy visszatérését valósítja meg a budapesti színházi életbe. Magát a premiert szombaton tartják a Játékszínben, de ha önnek még nincs jegye, akkor most már nem is lesz: a darab valamennyi előadására minden jegy elkelt.

A Best magazin legfrissebb száma foglalkozik a darabbal, és a lap írja, hogy nem lehet már belépőt szerezni az Eszenyi Enikő főszereplésével színpadra állított darabra. Az újság a Játékszín sajtóosztályát is megkereste azzal kapcsolatban, hogy a nagy sikerre való tekintettel terveznek-e további együttműködést a botrányhős színész-rendezőnővel. A válasz többek között a következőket tartalmazta:

„egyelőre nem került szóba ilyesmi. A Csodálatos vagy, Júlia! címszerepére kapott felkérést Bank Tamás igazgatótól.”

Ezzel együtt továbbra is rengetegen vannak a budapesti színházi életben, elsősorban a Vígszínház társulatának (egykori) tagjai között, akik nem tértek napirendre Eszenyi Enikő (korábbi) magatartása fölött és bocsánatkérést követelnek. Pásztor Erzsi eredetileg a Csodálatos vagy, Júlia! szereplői között volt, de kénytelen volt otthagyni az előadást, ami arra utal, hogy Eszenyi Enikő körül továbbra sem csillapodnak az indulatok, miközben a színésznő teljes erőbedobással készül a bemutatóra.

(Kiemelt kép: Eszenyi Enikő Instagramja)