22 év után külön költözött az Abigél sztárja és férje

Egri Kati és férje, László 22 év után szakítottak. A színésznő elköltözött a közös otthonból. 

2022. március 23., 13:37

Szerző:

Egri Kati és férje 2000-ben jöttek össze, majd négy évvel később 2004-ben kimondták a boldogító igent, ám mostanra a kapcsolatuk megromlott. Most kiderült, ki az a személy, aki ebben a nehéz időszakban a színésznő mellett áll.

A 68 éves színésznő és nővére a szintén színész, Egri Márta nagyon közeli kapcsolatot ápolnak. Egri Kati most a bajban is számíthatott testvérére. A színésznő jelenleg most nővérénél lakik, amíg nem vesz saját lakást magának. Elárulta, hogy számukra ez természetes, hogy segítik egymást, egész életükben így tettek. 

„22 évig voltunk együtt a férjemmel, de az utóbbi években már nem működött a kapcsolatunk. Márta, a nővérem, mint egy igazi testvér felajánlotta, hogy lakjak nála, amíg nem veszek lakást magamnak. Ő is lakott már nálam. Nálunk ez természetes: mindig egymás mellett állunk”

- mesélte Egri Kati a Hot Magazinnak, amit a Femina szúrt ki. 

A Jászai Mari-díjas színésznő az elmúlt években több színházban megfordult vidéken és a fővárosban is. Zalaegerszegről a házassága miatt jött el, mert abban az időszakban, amíg ott játszott a férjével szinte nem is éltek együtt, ám a közös élet végül arra döbbentette rá, hogy mennyire különböző emberek ők ketten. 

„Ezért jöttem el Zalaegerszegről, mert a férjemmel szinte nem is éltünk együtt. Amint egy házba kerültünk, kiderült, hogy nagyon mások vagyunk, két különböző ember”

- nyilatkozta az Abigél film sztárja a hetilapnak.

Egri Kati arról is őszintén vallott, miért nem lett sosem gyermeke. Habár vágyott az anyaságra, végül ez az öröm nem adott meg neki, azonban nővére unokáit és gyermekeit a sajátjaként szereti. A színésznő fájó titokról rántotta le a leplet az interjú alatt: kiderült, hogy évtizedekkel ezelőtt kétszer is elvetélt, de fizikai magyarázatot az orvosok nem találtak a babák elvesztésére. 

„Nagyon szerettem volna gyereket én is, de az akkori párom nem akarta. Kétszer is elvetéltem. Az orvosok azt mondták, fizikailag semmi bajom, de úgy látszik, a lelki dolgok befolyásoltak”

- mondta a színésznő. 

Ők is szakítottak

Horváth Gréta a szakítás utáni nehézségekről vallott: Megedzett az élet

Hihetetlen változás: Csuti látványosan kigyúrta magát a szakítás óta

Janicsák Veca exférjével való kapcsolatáról nyilatkozott

(Kiemelt kép: dfp.hu)