Diéta: Nádas György 3 év alatt 35 kilót fogyott – elárulta, mi kellett ahhoz, hogy beinduljon a fogyás

Nádas György egyvalamit hagyott ki szigorúan az étrendjéből, onnantól kezdve, hogy az életmódváltás mellett döntött.

2024. október 4., 10:08

Szerző:

A Palikék Világa by Manna című műsor legfrissebb adásának vendége volt Nádas György. Akik olvassák a humoristával kapcsolatos híreket, azok jól tudják, hogy milyen sokat fogyott az utóbbi időben: rögtön a beszélgetés elejéből kiderül, hogy Nádas György három év alatt harmincöt kilogrammtól szabadult meg. A 62 éves híresség sokszor beszélt már arról, hogy egy gyógynövényes kapszula segített neki a fogyásban, de most azt is elárulta, hogyan indult el egyáltalán a fogyás útján. Hiszen általában az első lépés a legnehezebb.

Nádas György így kezdett fogyni

Nádas György bevallja az interjúban, hogy a hatvanadik születésnapjához közeledve, jelentős túlsúllyal egyre inkább romlott az egészségi állapota. A lépcsőzés például egyre komolyabb gondot jelentett, és azt meséli, hogy három és fél évvel ezelőtt egy botot is beszerzett, hogy ha szükség lesz rá, legyen mire támaszkodnia járás közben. Egy szép napon aztán leültette a család, és ami itt elhangzott, az változtatott meg mindent.

„Nem voltam jól. Lusta voltam ahhoz is, hogy fölfogjam, hogy nem jól vagyok”

– meséli Nádas György a fogyókúrát közvetlenül megelőző időszakról.

„Volt egy családi beszélgetés. A feleségem összehívta a két nagy fiamat, és a nagyobbik elkezdte mondani, hogy hát papa, én ezt nem nézem végig, ahogy te vánszorogsz a lépcsőn, mint egy öregember, izzadsz és nem bírod. Pláne most, hogy ebben a korban vagy, most kéne vigyázni. A kisebbik csak bólogatott. És egyáltalán, ez az életmód, hogy te hazajössz és kinyitod a bort... Először az volt bennem, hogy én most úgy elküldöm a fenébe az én drága édes fiamat... És akkor elkezdtem egy kicsit gondolkodni. Elkezdett mögöttem halkan hüppögni a feleségem, és annyit mondott, hogy én meg nem szeretnék korán özvegyasszony lenni. És ez úgy megütött, hogy akkor elhatároztam, hogy na jó, gyerekek, nem fogjátok elhinni, de én innentől kezdve egy korty alkoholt nem fogok inni. És három éve már elmúlt, hogy valóban az utolsó pohár bort elfogyasztottam. Én azóta egy kortyot nem ittam és hála a Jóistennek nem is hiányzik”

– számol be a humorista arról a pillanatról, ami elindította őt az életmódváltás útján. Kifejti azt is, hogy nem tartja különösebb érdemnek vagy dicsőségnek, hogy meg tudja állni alkoholfogyasztás nélkül, hiszen számára, mint mondja, egy isteni adomány, hogy egyáltalán nem hiányzik neki az alkohol, nem lett rabja a szokásnak, így erőfeszítés nélkül le tud mondani a szeszről.

Alább találja a teljes beszélgetést, amiben Nádas György sok érdekeset elárul mozaikcsaládjáról is.

(Kiemelt kép: YouTube/Palikék Világa by Manna)