Diéta – Gáspár Evelin a fogyásáról vallott: 38-as férfi farmer kellett nekem, apának meg 36-os

Gáspár Evelin visszatekintett a fogyására, és azt mondja: most már viszont izmosodik.

2025. április 8., 10:50

Szerző:

Gáspár Evelin a Győzike Show révén már gyerekként-kiskamaszként országosan ismertté vált. Ebben az időben komoly túlsúllyal küzdött, és most a Blikknek a Just Clear Awards nevű fitneszgálán adott interjújában tekint vissza erre az időszakra.

Gáspár Evelin 15 évesen nehezebb volt az édesapjánál

Gáspár Evelin most 30 éves. Az interjúban azt mondja, tiniként nehezebb volt az édesapjánál, aki szintén sokat fogyott és aki az interjú közben ott állt lánya mellett.

„Én 15 éves koromban váltottam életmódot, jelenleg 31 éves leszek. 160 centi voltam, 110 kiló, édesapámtól [sic] nagyobb méretem volt, és sosem felejtem el: férfi, 38-as farmer kellett nekem, apának meg 36-os. Most jelenleg 168 centi vagyok és 72 kiló, úgyhogy átalakultam, most már izmosodom, sport nélkül nem tudok élni”

– többek között ezt mondja Gáspár Evelin, kitérve az interjúban arra is, hogy most már edzéssel töltődik fel, amíg gyerekként sokszor az evésbe menekült.

Gáspár Evelin feltöltődés és egyben harc is

Érdekes, hogy amíg Gáspár Evelin most úgy fogalmaz, hogy a sportba menekül, és hogy a mozgás egy olyan dolog, ami igazán feltölti őt, addig korábban kemény harcként és küzdelemként írta le ugyanezt. Természetesen akkor más volt a kontextus, és persze azóta két év eltelt. A médiaszemélyiség akkor azon háborodott fel, hogy a nevével-arcával a hozzájárulása nélkül fogyasztószereket reklámoznak.

„Tizenöt éves kőkemény munka áll amögött, ahogy most kinézek. Ezt a munkát teszik tönkre az ilyen hirdetések és ebből már nagyon elegem van! Rendszeresen és nagyon keményen edzek, személyi edző segítségével. Közben egy bőrfeszesítő kezelésre is járok, hiszen a fogyás után erre is szükség van. Életem egyik legnagyobb és leghosszabb harcát vívom, és ehhez nem használok semmiféle csodaszert. Ráadásul akaratlanul is felelősnek érzem magam az ilyen, nevemmel reklámozott kamuszerek miatt. Csak a bűnözők és a Jóisten tudja, milyen kemikáliákat kevernek össze, hogy aztán gyógyszertárként értékesítsék. Akár meg is ölhetnek valakit a nevemben és ez szörnyű és elfogadhatatlan!”

– fakadt ki Gáspár Evelin 2023-ban a Ripost című kiadvány szerint.

(Kiemelt kép: Gáspár Evelin Instagramja)