Demcsák Zsuzsa arról vallott, hogyan fogadták gyermekei a válását

Demcsák Zsuzsa azt is elárulta, hogy most nyitott-e a szíve.

2023. március 30., 11:27

Szerző:

Miközben Demcsák Zsuzsa követői egy sejtelmes poszt alapján azt találgatják, hogy a 44 éves műsorvezető újra kapcsolatban lehet-e, addig a TV2 képernyőse a Mokka című műsorban a gyermekeiről beszélt csütörtök reggel.

Demcsák Zsuzsa először is visszautasítja, hogy egy nehéz időszakon lenne túl (bár erre ő maga utalt korábban), majd elmondja, megpróbál semmit sem rejtegetni fia és lánya elől, mindent elmond nekik, de az ő életkoruknak megfelelő szinten-módon. Természetesen arról is beszélt velük, amikor tavaly ősszel véget ért házassága Krishan Dangwallal, akivel az Ázsia Expressz forgatása kapcsán ismerkedtek össze annak idején. Demcsák Zsuzsa a következőket mondja arról, hogyan reagáltak a gyermekei a válásra:

„nagyon komoly és hosszú procedúra volt. Hosszú-hosszú hónapokig tartott a feldolgozása. Már akkor is, amikor még Krishan velünk volt, akkor is nagyon sokat beszéltünk róla, és utána is nagyon sokat beszéltünk róla. Nagyon szép távozás volt, nagyon szép vége volt.”

Arra, hogy most nyitott-e a szíve (mármint egy új kapcsolatra), Demcsák Zsuzsa mindössze a következőket mondja:

„nyitott”.

A teljes interjút alább lehet megtekinteni.

(Kiemelt kép: TV2/Mokka)