Borbás Marcsi elárulta, miért lett vége első két házasságának

Borbács Marcsi jelenleg harmadik férjével él csendben és boldogan, ritkán beszél a magánéletéről.

2022. szeptember 15., 11:20

Szerző:

Borbás Marcsi szerepel a Story magazin legfrissebb számának címlapján. Az egykori tévésztár már jó ideje visszavonult a televíziózástól, sőt, Budapesttől is. Jelenleg az Őrségben él gazdaasszonyként, de a közösségi médiában továbbra is százezrek követik, ahol ételekről, főzésről, kertészkedésről posztol a legtöbbet.

Borbás Marcsi azt mondja, valószínűleg az ő hibája volt, hogy első két, viszonylag rövid házassága tönkrement. Most azt mondja, harmadik férje, Krisztics Dezső oldalán végre önmaga lehet.

Magánéletéről azonban nem beszél sokat, a közösségi médiában sem jelentet meg ezzel kapcsolatos posztokat – emiatt az egyik legtitokzatosabb hazai médiaszemélyiségnek számít a Story szerint.

Borbás Marcsi mindenesetre nemrégiben arról beszélt, hogy már nem akkora szerelme a gasztronómia, mint korábban.

„Már meg sem tudnám számolni, hány száz ételt főzök le egy pár hónap alatt. Ha otthon vagyunk, akkor mindennap készítek ebédet. Nem mondom, hogy nem szeretek főzni, de csak úgy jókedvemből már nem állok neki”

– többek között ezt nyilatkozta Borbás Marcsi júliusban.

Gasztroinfluenszerekről írtuk

És az megvan, hogy Rácz-Gyuricza Dóra milyen végzettséget szerzett az egyetemen?

Gáspár Bea elmondta, miért nem esik már jól neki a főzés

Fördős Zé gúnyos kommentben szólt be Rácz Jenőéknek

(Kiemelt kép: Márk László – dfp.hu)