Bodrogi Gyula hamarosan visszatérhet a színpadra?

Nemrég engedték ki a kórházból Bodrogi Gyulát. 

2022. június 5., 09:03

Szerző:

Mint megírtuk, nemrégiben kórházba került Bodrogi Gyula. Szerencsére a színészt azóta kiengedték és már otthon lábadozik, de nem szeretne túl sok időt pihenéssel tölteni, mert már visszavágyik a színpadra. Kiderült, hogy mi volt az oka a rosszullétének. 

„Az a helyzet, hogy bevizesedtem, ezt kellett megoldani. Nagyon profik és kedvesek voltak a klinika dolgozói, hálás köszönettel tartozom nekik mindenért”

- nyilatkozta a Borsnak Bodrogi Gyula.

A színésznek az orvosa azt javasolta, hogy a jelenlegi állapotából csak pihenéssel lábalhat ki. Végül Bodrogi Gyula is belátta, hogy a doktor úrnak igaza van. Hozzátette, hogy sokat alszik az elmúlt napokban, valamint próbál arra koncentrálni, hogy nyugton legyen. 

„Amint képes leszek egy levegőre eljutni ából-bébe anélkül, hogy valami nem stimmelne, már megyek is a színpadra. Azon dolgozom, hogy ez mihamarább megtörténjen és erre valók a gyógyszerek is, amiket Angéla akkurátusan adagol nekem az előírtak szerint”

- mondta a lapnak a Nemzet Színésze.