Benedek Miklós még mindig kórházban: szívbemarkoló helyzetjelentést adott

Benedek Miklós kontrollra ment be két héttel ezelőtt, bent tartották.

2023. március 28., 10:01

Szerző:

Február közepén jött az aggasztó hír, hogy Benedek Miklós kórházba került. A 76 éves, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész később egy kontrollvizsgálatra ment be, de újra az intézményben tartották, annyira rossz állapotban volt, most két hete van bent.

A Blikk című lap tudósítója érte utol a színészt telefonon, és Benedek Miklós elfúló hangon többek között a következőket mondta az állapotáról:

„nagyon remélem, ha ezúttal hazaengednek, már nem kerülök vissza. Ehhez pedig az kell, hogy a tüdőproblémám ne jelentkezzen újra.”

Benedek Miklós tehát bizakodó, de arról azonban nem árul el többet, hogy pontosan milyen tüdőproblémával küzd. Korábban mindenesetre arról beszélt, hogy vízhajtó szedését írták elő neki, aminek hatására 15 kilónyi víz távozott a szervezetéből.

Úgy tudni, hogy a színész ebben az évadban már nem térhet vissza a színpadra, azaz a legjobb esetben is csak szeptemberben állhat majd színpadra a legközelebb, mindenesetre Benedek Miklósnak nagy tervei vannak, hogy mibe fog majd, ha felgyógyul.

(Kiemelt kép: Schumy Csaba – dfp.hu)