Babicsek Bernát halálának okáról elkészült a szakvélemény: ez derült ki

Lassan másfél éve, hogy Babicsek Bernát 41 évesen elhunyt egy lakástűz következtében.

2023. május 3., 08:55

Szerző:

Lassan másfél éve már, hogy Babicsek Bernát színész mindössze 41 évesen az életét vesztette egy lakástűz következtében. A szilveszter napján történt tragédiát először egy olajfröccsenésnek és kigyulladó olajnak tulajdonították, de az elhunyt szülei nem hagyták annyiban az első vizsgálati eredményeket, és végül új eljárás indult.

A színész házában ugyanis füstjelző működött, és az érzékelő jelzett is, amelynek nyomán a biztonsági cég alkalmazottja kiérkezett a házhoz. Babicsek Bernát ekkor még élt – az alkalmazott nem vette észre, hogy a lakás kezd megtelni füsttel, így nem tett semmit, és a szülők szerint ez vezetett végül fiuk halálához.

Új eljárás indult annak megállapítására, hogy terhel-e felelősség bárkit a tragédia miatt, és ennek eredményéről számolt most be a Blikk című lapnak a család jogi képviselője, Dr. Borbély Zoltán. Ő többek között a következőket mondta a frissen elkészült szakvéleményről:

„egyértelműen a mi álláspontunkat támasztja alá. Kimondja, hogy több mulasztás is történt a biztonsági cég részéről, miután Bernát solymári házának füstjelzője riasztott.”

Az ügyvéd hozzáteszi, hogy még folytatni kell azonban a vizsgálatot annak eldöntésére, hogy vétkes mulasztásról van-e szó, ki a felelős, ha egyáltalán meg lehet állapítani a felelős személyét.

(Kiemelt kép: Máté Krisztián – dfp.hu)