Az Ázsia Expressz sztárja elárulta, milyen diétával fogyott 6-7 kilót fogyott pár hónap alatt

Cserpes Laura és édesapja az Ázsia Expressz idei évadában kapott szerepet, a diéta pedig Cserpes Laura életében kapott szerepet.

2024. július 15., 11:58

Szerző:

Cserpes Laura az édesapjával vágott bele idén az Ázsia Expressz című vetélkedőbe. A versenyt már felvették március-áprilisban, de csak az ősszel kerül majd adásba. Addig is Cserpes Laura az életmódváltásáról beszélt a Story.hu-nak.

Cserpes Laura lefogyva ment be az Ázsia Expresszbe

A 36 éves énekesnő, aki 2010-től 2012-ig Fekete Dávid felesége volt, és aki ByeAlexszel rendkívül jó barátságban áll, édesapjával ment ki Ázsiába az utazós vetélkedőt végigcsinálni. Amint az az interjúból kiderül, az édesapa szívesen főz, de ragaszkodik a hagyományos magyar ételekhez. Ehhez szemben Cserpes Laura átváltott a mediterrán diétára.

„Nekem a mediterrán diéta vált be. Sok halat, húst eszem, és még annál is több zöldséggel”

– árulja el a titkát Cserpes Laura, miket főz az utóbbi időben nap, mint nap. A párját sikerült meggyőznie, édesapját azonban kevésbé:

„A családban én vagyok az egyedüli, aki ennyire tudatosan táplálkozik. Félő, hogy ez így is marad, ugyanis apukám nem hajlandó lemondani a zsírosabb magyar ételekről. A konyha meg amúgy is az ő felségterülete. Ugyanakkor elismeri mindazt, amit végigcsináltam ezzel az életmódváltással, meg hát látja az eredményét.”

Na és hogy milyen eredményeket hozott Cserpes Laurának a mediterrán diéta? Nemcsak a kilók mentek le róla, itt látszanak elsősorban az eredmények:

„Legfőképpen a leleteimen, plusz a közérzetemen és nem utolsósorban a kilókban. Összesen hat-hét kiló ment le, és ez az én esetemben már látványos. Pedig szoktam ám csalni, még ha ritkán is. Abban hiszek, hogy ha nyolcvan százalékban jól eszem, akkor a maradék húszban belefér, mondjuk, egy nutellás palacsinta. Illetve egy szelet kovászos kenyeret is jóízűen megeszek az ebéd mellé, ha úgy alakul.”

Bővebben a mediterrán diétáról, amit Cserepes Laura ajánl

A mediterrán étrend egy olyan módszer, amely azokra az étkezési szokásokra és alapanyagokra épít, amelyek hagyományosan jellemzőek a mediterrán térség országaiban, például Görögországban, Olaszországban és Spanyolországban. A mediterrán diétával kapcsolatban a következőket szokás elmondani:

  • Alapját a friss gyümölcsök és zöldségek adják. Ezek rendkívül gazdagok vitaminokban, ásványi anyagokban és antioxidánsokban.

  • Az olívaolaj a fő zsírforrás ebben az étrendben. Gazdag egészséges zsírsavakban, mint az omega-3 és az omega-6 zsírsavak, és jótékony hatással van a szív- és érrendszeri egészségre.

  • Gyakran tartalmaz halat és tenger gyümölcseit, mint például a lazac, a tonhal, a szardínia és a garnélarák. Ezek gazdag forrásai az omega-3 zsírsavaknak és az egészséges fehérjének.

Többet itt olvashat erről a diétáról korábbi cikkünkben.

(Kiemelt kép: az Ázsia Expressz Instagramja)