Alekosz a szeretői számát fitogtatta és beszólt Majkának: videó

Alekosz elmondta, hány szeretője van egyszerre!

2023. március 8., 08:15

Szerző:

Nagy Alekosz azzal keltett feltűnést a hétvégén, hogy a Facebookon közvetítette, hogyan italozik-bulizik a szeretőjével. A dorbézolásnak az lett a vége, hogy a szomszéd kihívta a rendőröket a Zámbó Jimmyt bömböltető médiaszemélyiségre (miután megdobálta az ablakát tojással). 8 járőr jelent meg, hogy az egykori Való Világ-győztest rendre utasítsák.

Alekoszt most az RTL Fókusz című műsora kereste meg, hogy nincs-e kedve válaszolni pár kérdésre a vasárnapi eset kapcsán, és Alekosznak volt. A realityszereplő azt mondja, szerinte ilyen fokú rendőri jelenlétet csakis az indokolhatott, hogy Zámbó Jimmyt hallgattak. Az általa kevésbé szeretett előadókra nyilván a rendőrség se mozdul be így, fejti ki Alekosz, csak más szavakkal, odaszúrva egyet Majkának és Curtisnek:

„én úgy érzem, hogy a BRFK kiérkezésének az oka maga a Király volt. Mert ha ott holmi Curtiseket, Majkákat hallgatunk, akkor a BRFK nem jön ki.”

A vasárnap esti videókon feltűnő hölggyel kapcsolatban a következőket meséli:

„mi barátok vagyunk, amit időről időre átlépünk, én ezt egészségesnek tartom, ezt ő is tudja. Közöttünk ez egy nyílt, felvállalt, hol szeretősdi, hol baráti viszony. Működik, nagyon jól működik, a többi szeretőmről is, ha úgy adódik, ő tud, olyankor ő háttérbe vonul.”

Na de akkor hányan vannak? Alekosz erre is megadja a választ:

„nagyjából négyet-ötöt különböztetünk meg, van közöttük 55 éves grófné, van közöttük iskolatitkár, magyartanár is van közöttük, csupa-csupa illusztris hölgykoszorúban vagyok.”

Ha idáig legörgetett, akkor már nézze végig a teljes videót!

(Kiemelt kép: RTL/Fókusz)