Újabb tanítvány állítja, hogy Turi György élvezettel verte a gyerekeket

Turi György újabb tanítványa állt ki a nyilvánosság elé történetével.

2021. november 23., 08:31

Szerző:

Korábban Cseh László, Kozma Dominik, Kiss Noémi és Dara Eszter is elmesélte, hogy volt úszóedzője, Turi György kedvenc módszerei közé tartozott a bántalmazás és a lelki terror. Most egy újabb egykori úszó mesélte el történetét. Orsovai Péter az 1980-as években volt Turi György tanítványa.

Orsovai Péter, becenevén „Orso" néhány nappal ezelőtt azért kereste meg szerkesztőségünket, hogy elmondja: milyen volt azoknak a sportoló, úszógyerekeknek az élete, akik a nyolcvanas években a Budapesti Spartacusban Turi György irányítása alatt edzettek és úsztak – írja az OrgioSport hétfői cikkében.

„Gyerekkorom nagy része a késő Kádár-kor Magyarországán játszódott. Mindenféle szégyen nélkül mondhatom, hogy panelproli családból származom. A kis csepeli tanuszodából átkerülni a nagy, akkor fényesen csillogó Spartacusba. Ez nem volt mindennapos” – kezdte a történetét Orsovai.

Orsovai Péter – mint kiderült –  az ötszörös olimpiai bajnok, Egerszegi Krisztinával járt egy úszócsapatba. Edzőjük, Turi György pedig elmondása szerint sokszor verte a gyerekeket, méghozzá élvezettel.

“Engem Turi sokszor megvert. Volt, hogy a WC-ben, volt, hogy máshol„

– mondja Orsovai, aki hozzátette, ez nem fordulhatott elő az összes gyerekkel.

„A veréseket sokszor megismételte – nem csak velem, az úszótársaimmal is. Rendszeresen vert bennünket. De volt olyan versenyző, akihez soha nem nyúlt. Azok a gyerekek voltak a kivételezettek, akiknek a szüleik abban a korban befolyásos emberek voltak. Ők mindig megúszták egy szóbeli ejnye-bejnyével” – magyarázta. 

Orsovai azt is kifejtette, hogy a verések után mindig kereste önmagában a hibát, hogy mit ronthatott el. A szüleinek soha nem beszéltem erről, mint mondta: „Mit tehetett volna egy 13-14 éves gyerek? Akkor a Spartacus az úszók szemében olyan volt, mintha a gyerekedet felvennék a világ egyik legmenőbb egyetemére” – mondta.

„Turin mindig is látszott, hogy élvezettel vert bennünket. Mocskos dolognak tartom, hogy utólag azt mondja, mindenféle interjúban, hogy mennyire fájtak neki is ezek a verések” – emelte ki a volt úszó, aki elmondta:

nem Turi György tönkretétele a célja, hanem az, hogy a jövőben soha többet ne ismétlődjék meg az, amit ezeknek a gyerekeknek akkor át kellett élniük

– fogalmazott az Origo. 

(Kiemelt kép: Turi György úszóedző. Fotó: MTI/ILLYÉS TIBOR)