U23-as cselgáncs Eb: Sáfrány Péter Európa-bajnok

A 90 kilós Sáfrány Péter arany-, ugyanebben a kategóriában Nerpel Gergely, valamint a női 78 kilóban Sági Nikolett bronzérmet nyert szombaton a potsdami U23-as cselgáncs Európa-bajnokságon.

2023. november 18., 17:47

Szerző:

A nemzetközi szövetség (IJF) eredményközlő oldala szerint a két évvel ezelőtt junior világbajnok Sáfrány Péter ukrán, szerb és horvát ellenfeleket felülmúlva jutott be a döntőbe, ahol a mindössze 16 éves ukrán Nikita Judanov várt rá. A Miskolci VSC cselgáncsozója már az első 15 másodpercben megszerezte a vezetést egy vazaarival, és a folytatásban is fölényben volt, majd egy perccel később lezárta az összecsapást, ezzel megnyerte a kontinensviadalt.

A súlycsoport másik magyar érdekeltje, Nerpel Gergely olasz, majd szerb riválist búcsúztatott, a negyeddöntőben pedig román vetélytársától szenvedett vereséget. A vigaszágon portugál ellenfélen jutott túl és azt a horvát Josip Bulicot győzte le, akit korábban honfitársa is vert az elődöntőben, így mindkét magyar felállhatott a dobogóra.

A női 78 kilogrammban Sági Nikolett svéd elleni sikerrel kezdte a napot, majd holland versenyzőtől kapott ki, de a folytatásban szerb és lett sportolót verve – az elmúlt évhez hasonlóan – harmadik helyen zárt.

A pénteki nyitónapon Gyertyás Róza (52) arany-, míg Kőszegi Rebeka Rita (48), Varga Brigitta (63) és Andrásfi Márton (60) bronzérmet nyert.

Az U23-as kontinensbajnokság vasárnap a csapatküzdelmekkel zárul.

(Kiemelt képünk forrása: Mvsc Judo Szakosztály Facebook-oldala)