Törökország lesz a Davis Kupa-ellenfél

Törökországgal csap össze a magyar teniszválogatott a Davis Kupa szeptemberi osztályozóján.

2023. február 9., 14:41

Szerző:

Nagy Zoltán szövetségi kapitány éltal vezetett teniszválogatott – amely 22. a nemzetközi szövetség világranglistáján – hatodik kiemeltként várta a csütörtöki sorsolást, és a nem kiemelt 12 ország közül a világranglistán 35. helyen álló törököket kapta ellenfélül. A két válogatott most először találkozik egymással, a három győztes mérkőzésig tartó párharcra hazánkban kerül sor szeptember 12. és 17. között.

A papírforma és a játékosállományuk alapján verhető csapatról van szó – mondta Nagy Zoltán, hozzátéve, hogy kaphattunk volna nehezebb ellenfelet is. A kapitány szerint jó esélyünk van arra, hogy jövőre megint selejtezőt vívjunk a döntőbe jutásért.

A magyarok csapat a múlt héten Tatabányán 2-1-es vezetésről 3-2-re kikapott a francia válogatottól a Davis Kupa selejtezőjében, így osztályozót kell vívniuk. A győztes franciák ugyanakkor a finálé 16 csapatos csoportkörében folytatják szereplésüket, ugyancsak szeptemberben.

Tavaly hasonlóképpen alakult Fucsovics Mártonék idénye a Davis Kupában, ugyanis 3-2-re kikaptak az ausztráloktól a selejtezőben, majd az őszi osztályozón 3-1-re verték Ukrajnát a háború miatt semleges helyszínen, Vilniusban.

(Képünkön Piros Zsombor az ausztrál Thanasi Kokkinakis ellen játszik a tavalyi Ausztrália-Magyarország tenisz Davis Kupa-selejtezőben a sydneyi Ken Rosewall arénában 2022. március 5-én. Thanasi Kokkinakis 6:4, 6:4 arányban győzött. Fotó: Dan Himbrechts/MTI/EPA-AAP)